Átalakuló közfoglalkoztatás

Megszűnik a rendelkezésre állási támogatás, helyette a nyugdíjminimum összegével megegyező bérpótló juttatást kapnak a közmunkában résztvevők. Ez csak az egyik változás a közfoglalkoztatási rendszer átalakításában. A programot januártól az önkormányzatokkal együttműködve a munkaügyi kirendeltségek szervezik, pályázati konstrukcióban.

Jelentős változást hozott az újév a közfoglalkoztatás területén: január elsejétől új pályázati rendszer szerint kell szervezni. A programban önkormányzatok, társulásaik és intézményeik, civil és egyházi szervezetek, valamint kisebbségi önkormányzatok vehetnek részt.
Két formája van a pályázatnak, és így a foglalkoztatásnak is. Kihasználható egy rövid idejű program, amelyben 4 órás, 2-4 hónapig terjedő foglalkoztatásra lehet pályázni, illetve működik egy hosszú idejű foglakoztatási forma, amelyben 6-8 órás munkaidőben, 2-12 hónapig alkalmazható egy-egy ember – tájékoztatott Feilné Szombat Csilla, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ paksi kirendeltségének vezetője. A rövid távú foglalkoztatásra országos szinten 12, a hosszú távúra pedig 28 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez a paksi kistérségben a rövid távú programra 107 millió, a hosszú távú foglalkoztatásra pedig 38 millió forint forrást biztosít. A pályázatokat a munkaügyi kirendeltség bírálja el, majd a foglalkoztatókkal hatósági szerződést köt. A munkára történő irányítást (kiválasztást) a kirendeltség közvetítés útján végzi. Természetesen ez a feladat szoros együttműködést igényel az önkormányzatok és a kirendeltség között.
A közfoglalkoztatásban eddig a rendelkezésre állási támogatásban részesülő, a munkaügyi kirendeltségeken nyilvántartott munkanélküliek vehettek részt. – Az ellátási forma neve megváltozott, a rendelkezésre állási támogatást ezentúl bérpótló juttatásként kapják az érintettek, összege azonban nem módosult, idén is a nyugdíjminimum legkisebb összegével megegyező mértékű, 28.500 forint – tudtuk meg Badics Istvánnétól. Az önkormányzat szociális osztályának vezetője elmondta azt is, hogy a jogosultságot április 30-ig felülvizsgálják. Új kötelezettség is fűződik az ellátáshoz. Eszerint az ügyfeleknek évente legalább 30 napot munkaviszonyban kell töltenie ahhoz, hogy a következő évben is jogosult legyen az ellátásra. Az új rendszer elsődleges célja, hogy az aktív korúak a munkaerőpiacra kerüljenek ki, és ne maradjanak éveken keresztül a közfoglalkoztatásban. A 2011-re áthúzódó közmunkaszerződéseket az önkormányzatok február 28-ig alkalmazhatják, ezután már az új finanszírozási modell alapján kell szerződést kötniük az érintettekkel. Az új pályázati rendszerben az idén  lesznek  még központi közmunkaprogramok és kiírásra kerül egy új lehetőség, amelyben a gazdasági szféra szereplői pályázhatnak a bérpótló juttatásúak foglalkoztatásra.
-dal-