Mit nézzünk ma?

Tóth Ferenc a Tolna megyei Kormányhivatal kormánybiztosa lesz a Közélet Közelről című magazin január 24-i adásának vendége. A műsorban a tavalyi esztendő munkájának értékelése mellett a szekszárdi kormányablak megnyitása óta eltelt időszak tapasztalatiról, illetve az idei év terveiről is tájékozódhatnak. A magazin 19 óra 15 perckor kezdődik a TelePaks műsorán.

A Pannon Várszínház előadásában tekinthetik meg az érdeklődők Carlo Goldini, Két úr szolgája című komédiáját a művelődési központ színháztermében 19 órakor. A Latinovits bérlet harmadik előadása igen izgalmasnak ígérkezik: Truffaldino, a szegény szolga, félreértésből és némi számításból egyszerre két urat is szolgál, akiket természetesen a dramaturgia ördöge egymás közelébe hoz, így egyik szerepéből a másikba ugrándozva kell helytállnia, szeretni való bájjal és szerencsés megoldásokat eredményező ügyetlenséggel. Emellett még a szerelemre is marad ideje és a csetlések-botlások közben összehoz tönkrement szerelmeket, sértődött apákat, üldözött hősöket. E fergeteges komédia főszerepét Egyed Brigitta alakítja, aki garancia arra, hogy szem ne maradjon szárazon és az amúgy is rohanó cselekmény még nagyobb fordulatszámon peregjen. A jegy ára 2800 forint.