Hírek röviden

Fotó: TelePaks Kistérségi Televízió

Ahogy korábban megírtuk, az egyik Paksra érkezett székelyudvarhelyi vendég, Szakács István Péter író, tanár tartott az ESZI főiskolai épületének nagyelőadójában rendhagyó irodalomórát az Energetikai Szakközépiskola, a Vak Bottyán Gimnázium és az I. István Szakképző Iskola diákjai számára. A Csempészáru címmel felcsendülő eladás már nyitányával jelezte a diákok felé, nem mindennapi óra veszi kezdetét. Ahogy Szakács István Péter elmondta,  az irodalom egy olyan áru, melyet be kell csempészni a fiatalok lelkébe. Ez most könnyű feladatnak ígérkezett, hiszen nem az unalomig ismételt érettségi tételek, hanem az előadó saját szerzeményű novellái kerültek bemutatásra. Az író elmondta, a hallgatóság nyitottan és lelkesen fogadta előadását.

A paksi polgármesteri hivatal nagytermében, február 9-én tartja állományülését a paksi rendőrkapitányság. Az állományülésen jelen lesz dr. Soczó László dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Tolna megyei rendőrfőkapitány is. Ezt megelőzően február 8-án a paksi tűzoltóság is megrendezi évértékelő gyűlését.

Február 4-én 15 órakor játssza újabb felkészülési mérkőzését Belekben a Paksi FC csapata, az ellenfél az FC Unirea Urziceni lesz. Szurkoljunk együtt a játékosoknak!