Önfejlesztő szakmai nap a Vak Bottyán Gimnáziumban

Március 28-án „Önfejlesztő szakmai napot” rendez a Vak Bottyán Gimnázium, az Önfejlesztő Iskolák Egyesületének alapító tagjaként, melynek célja az oktatási intézmények folyamatos szakmai fejlődésének és egymás közötti tapasztalatcseréjének elősegítése. A szakmai napra a kistérségből és a megyehatáron túlról is várnak résztvevőket, óvodák, általános és középiskolák képviselőit.

A program az ESZI nagyelőadójában kezdődik 10 órakor, melyen dr. Gyarmathy Éva, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa tart előadást „A tehetség azonosítása különleges személyisége alapján” címmel. A délután szekcióülésekkel folytatódik a gimnázium épületében, mely során különféle témaköröket dolgoznak fel. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából Borosné Ring Mária és Lisztmajerné Fritz Mariann az origami segítségével történő betűtanítás tapasztalatait osztja meg kollégáival a módszertan szekcióban. Szabó Klára, a Vak Bottyán Gimnázium igazgatóhelyettese a tehetséggondozásról számol be egy másik csoportban. A szakmai nap részletes programja megtalálható a www.vbgpaks.sulinet.hu oldalon.