Csángó árvákat támogat az atomerőmű

A paksi atomerőmű is segítséget nyújt a csíksomlyói Csibész Alapítvány gyermekházának építéséhez. Mittler István kommunikációs igazgató számolt be arról, hogy a Magyar Villamos Művek Csoport karolta fel az árva gyermekek elhelyezésére, oktatására szolgáló komplexum létrehozását. Mind az MVM, mind a Mavir és a paksi atomerőmű vezetői jártak a helyszínen, ahol megismerkedtek az alapítvány munkájával, az árva gyerekek életkörülményeivel. A Magyar Távirati Iroda információi szerint a Magyar Villamos Művek leányvállalatai, a Mavir és a Paksi Atomerőmű Zrt. összesen 50 millió forinttal járulnak hozzá a mintegy 120 millió forintos projekthez, amelyben létrehoznak egy 1100 négyzetméteres komplexumot, ahol körülbelül 50-70 árva, szociálisan hátrányos helyzetű gyermek nevelésével, a társadalomba való beilleszkedésének segítésével foglalkoznak majd. A hátrányos helyzetű csángó gyermekek elhelyezése mellett különféle felnőttképzéseket is tartanak majd a házban.

Mittler István arról is beszámolt, hogy nem ez az első eset, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt. határon túl élő magyaroknak segítséget nyújt, Kárpátalján már támogatták iskola építését és óvoda felújítását is. Nemcsak a társaság, hanem annak dolgozói egyénileg is csatlakoznak karitatív akciókhoz, sok olyan munkatársa van a paksi atomerőműnek, aki erdélyi magyar gyerekeket támogat egy ösztöndíj program keretében, mondta.