Brüsszeli konferencia a nukleáris biztonságról

Kétnapos nukleáris biztonsági konferencia kezdődött kedden Brüsszelben, az Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok Csoportja (ENSREG) szervezésében, írta meg a Magyar Távirati Iroda. A 2007-ben létrehozott ENSREG független, hatósági szakértői testület, amelynek tagjai között ott vannak az Európai Unió mind a 27 tagállamának nukleáris biztonsági, radioaktív hulladék-biztonsági és sugárvédelmi hatóságainak vezető tisztségviselői, valamint az Európai Bizottság képviselői.

A konferencia célja a biztonsági és hatósági tevékenységről szerzett tapasztalatok cseréjének elősegítése. Vitát folytatnak egyebek közt a nukleáris biztonsággal kapcsolatos kérdések uniós harmonizációjának kilátásairól, a nukleáris biztonsági irányelv megvalósításáról, az átláthatóság gyakorlati érvényesüléséről, illetve a tervezett nukleárishulladék- és kiégettüzemanyag-irányelv előkészítésének eddigi eredményeiről. A szerdai záró ülésen a fukusimai tragédia miatt elhatározott uniós stresszteszttel foglalkoznak, tudósított az MTI.

A rendezvényen jelen vannak a nukleáris hatóságok, az atomerőművek tulajdonosai, a kulcságazatok érintettjei, a nemzeti kormányok, a nemzetközi szervezetek és a releváns érdekcsoportok képviselői is. A nyitó ülésen beszédet mondott többek közt Günther Oettinger energiaügyi EU-biztos, valamint Kovács Pál, a magyar energiaügyekért felelős helyettes államtitkár. Kovács Pál az MTI tudósítójának elmondta: a tanácskozáson bolgár részről jelezték, hogy az épülő belenei atomerőművet is szeretnék alávetni a stressztesztnek, ami annak felmérését célozza, hogy különböző negatív hatásoknak mennyire lenne képes ellenállni az erőmű, mit tudna és mit nem tudna kivédeni az alkalmazott technológia.

Oettinger biztos –  a magyar helyettes államtitkár tájékoztatása szerint – bejelentette, hogy novemberben újabb konferenciát szerveznek, kifejezetten a stresszteszteket értékelő csoportok felkészítésére érdekében. Az értékeléseket jövő júniusig szeretnék elkészíteni.
Kovács Pál elmondta azt is, hogy a paksi atomerőműnél – részben az EU-csatlakozási folyamat során – számos korábbi biztonsági hiányosságot kiküszöböltek. Így például már a kilencvenes években kimutatott egy elemzés hidrogénkezelési hiányosságokat, amelyeket aztán hidrogén-rekombinátorok elhelyezésével küszöböltek ki. A fukusimai erőműben történtek egyebek közt éppen hidrogénkezelési hiányosságokra mutattak rá. Az is gond volt a japán erőműnél, hogy az áramkimaradás esetére nem volt megfelelő mobil dízelgenerátor-kapacitás. Ez utóbbi jellegű hiányosság kiküszöbölése jelenleg Pakson folyamatban van – mondta a helyettes államtitkár.