Magyar Nukleáris Társaság: az atomerőmű szakszerű hatósági ellenőrzés alatt áll

A Magyar Nukleáris Társaság (MNT) álláspontja szerint a paksi atomerőmű megfelel azoknak a jelenleg érvényes rendkívül szigorú biztonsági elvárásoknak, amelyeket a nemzeti szabályozó hatóságok előírtak. Az MNT közleményben tudatta, hogy a társaság elnöksége július 6-án áttekintette a japán atomerőmű balesete kapcsán a paksi atomerőműben zajló célzott biztonsági felülvizsgálatra, közismert nevén stressztesztre vonatkozó hazai követelményeket és megállapította, hogy a fukusimai baleset és tanulságainak értékelése lehetőséget ad az atomerőműnek, az ország nukleáris biztonságért felelős hatóságnak a biztonság eddig elért magas szintjének fokozására.
A célzott biztonsági felülvizsgálat elvégzésével egyetért a Magyar Nukleáris Társaság, valamint azzal is, hogy meg kell határozni azokat az intézkedéseket, amelyek az atomerőmű biztonsági színvonalát javíthatják. Az Országos Atomenergia Hivatalban összeállított követelményrendszernek megfelelően végrehajtott felülvizsgálat garantálja ezeknek a céloknak az elérését, állapította meg az elnökség. A grémium emlékeztetett rá, hogy a paksi atomerőműben 1982-től kezdve biztonságnövelő intézkedések sorát hajtották végre, a földrengésállóság növelése érdekében pedig komoly műszaki megerősítéseket végzetek.
– Az üzemidő meghosszabbítása és a tervezett új blokkok létesítése nemcsak gazdasági érdek, de az ország külső függőségének csökkentése érdekében is elkerülhetetlen. Az atomenergia békés célú alkalmazását a hazai társadalom többsége támogatja, ennek fenntartásához elengedhetetlen annak igazolása, hogy a paksi atomerőmű megbízhatóan, biztonságosan üzemel, és szakszerű hatósági ellenőrzés alatt áll – olvasható a Magyar Nukleáris Társaság közleményében.