Minden adott a Duna-átúszáshoz

A Szent István-napi ünnepség részeként Duna-átúszás lesz szombaton Pakson. A több mint tízéves múltra visszatekintő esemény mellett a hajószínpadon zajlanak majd az augusztus 20-i kulturális rendezvények és a lampionos felvonulás is. ”A Duna-átúszás közkedvelt program, minden évben megtartjuk, ha megfelelőek a feltételek” – mondta Czink Dóra, a város turisztikai referense az MTI-nek. Idén várhatóan minden adott lesz a megrendezéséhez, a szervezők beszerezték a szükséges engedélyeket, valamint hajózárlatot kértek az esemény idejére. Az Országos Vízjelző Szolgálat friss jelentése szerint a folyó vízhőmérséklete Paksnál csütörtök reggelre elérte a 20,8 Celsius fokot (18 Celsius fok alatt nem kerülhetne sor a programra), szombatig pedig további melegedés és kedvező, napos időjárás várható. Nevezni az esemény napján, azaz augusztus 20-án, szombaton 9 és 11 óra között lehet a városi kikötőben, innen viszik át a jelentkezőket a túlsó partra. Az indulást fél 12-re tervezik a géderlaki kompkikötőből. Az úszóknak, akik épségét mentő és biztonsági szolgálat vigyázza, nagyjából 800 métert kell megtenniük, a résztvevők mind emlékpólót kapnak.