Mit nézzünk ma?

Október 12-én 19 órakor a Förtelmes főnökök című amerikai vígjátékot vetítik a művelődési központ színháztermében. Az egyik szexmániás fogorvos (Jennifer Aniston), a másik diktátorhajlamú marketinges (Kevin Spacey), a harmadik csak örökölte a gyárát, de mindent tönkretesz maga körül (Colin Farrell) – bármekkora is a verseny, egyértelműen ők a világ legelviselhetetlenebb, legutálatosabb főnökei. Három beosztottjuk egy ideig nyögi a zsarnokságukat, ám eljön a nap, amikor összeszedik a bátorságukat, és fellázadnak. Persze úgy, hogy senki ne vegye észre. A titkos szervezkedés eredménye egy ravasz gyilkossági terv, amely véget vetne a sok főnöki gonoszkodásnak, és intő például szolgálhatna más gonosz felettesek számára is. De amit a szegény beosztottak kitalálnak, az sosem sikerül. Még a sors is zsarnokoskodik felettük.

Szerdán 18 órakor a művelődés hete programsorozat keretében Zsolnay Vilmos keramikusról, a modern magyar kerámia úttörőjéről vetítenek filmet a VMK könyvtárában. A világhírű Zsolnay család fejéről, Zsolnay Vilmosról készült Föld szeretője című játékfilm megtekintése után a rendezővel, Pozsgai Zsolttal beszélgethet az érdeklődő közönség.

Október 12-én 17 órakor a Szenvedélyek hete programsorozat keretében a városi művelődési központ színháztermében mutatja be az Önsorsrontó Akadémia című groteszk paródiát a Pikk Dráma Színtársulat, rendező Hefner Erika igazgató. Az előadásra a belépés díjtalan.

A Vak Bottyán Gimnázium kutatók éjszakájára szervezett rendezvényéről számol be a TelePaks Csengőszó című oktatási magazinja október 12-i adásában, illetve a Benedek Elek Óvoda Comenius programban megvalósuló két éves nemzetközi együttműködéséről, amelynek paksi találkozóját a közelmúltban tartották. A műsor az esti híradó után 19 óra 15 perckor kezdődik.