Otthonról rendelhető az iskolai menza

Januártól a diákok és az étterem előfizetői interneten, akár otthonról is megrendelhetik  a kiválasztott ebédjüket az ESZI-ben. A rendszer használatához az előfizetők névre szóló kártyát kapnak, ezzel ellenőrizhetik az étterembe belépéskor, hogy aznapra van-e érvényes ebédjegyük, és az milyen menü elfogyasztására jogosít. Ezután a kártyájával nyitható a menünek megfelelő elektronikus bejárat, innen kapja meg tulajdonosa az ebédjét. A Lussonium-Paks Kft. és az ESZI közös beruházásában készült, most üzembehelyezett elektronikus étkeztetési beléptető rendszert január 3-án rövid ünnepség keretében adják át a szakközépiskola éttermében.

A tűzijátékozás szabályai – biztosan jól tudja?

Fotó: tűzijáték-varázs.hu

A szilveszteri tűzijátékozás szabályainak betartására hívták fel a napokban az illetékes hatóságok a figyelmet hangoztatva, hogy az eszközök súlyos sérüléseket is okozhatnak, és használatuk csak december 31-én engedélyezett. Petárdát továbbra sem lehet vásárolni és birtokolni, aki mégis megteszi, szabálysértést követ el, és akár 100 ezer forintos bírsággal is büntethető.

Magyarországon számos pirotechnikai eszköz kapható a különböző árusítóhelyeken, melyek adás-vételét törvény szabályozza, figyelmeztet Boros Brigitta polgárvédelmi hadnagy lapunkhoz eljuttatott közleményében. Az úgynevezett játékos pirotechnikai eszközöket (csillagszórók, kilőhető konfettik) hazánkban egész évben vásárolhatják és használhatják a 14 évnél idősebbek. A kis tűzijátékokat felnőttek vásárolhatják meg december 28-a és 31-e között, de felhasználni csak december 31-én 18 óra és január 1-je 6 óra között lehet. A megmaradt eszközöket öt munkanapon belül le kell adni a forgalmazónál, használni őket pedig a megadott időpont előtt és után is tilos, bírság jár érte.

Mivel ennek az időszaknak a pirotechnikai eszközök okozta balesetek is megszokott velejárói, fő az elővigyázatosság: mindig tanácsos elolvasni a termék használati utasítását, házi készítésű petárdákat pedig egyáltalán nem ajánlott használni. – A felhasználás során kiemelt figyelmet kell fordítani a környezetre és az ott tartózkodó személyekre, emellett a működés közvetlen közelében nem szabad éghető anyagot tárolni. Védett természeti területen pedig tilos a pirotechnikai eszközöket elműködtetni, tájékoztatott Boros Brigitta. A szakértő hozzátette, a termék leírásának azt is tartalmaznia kell, hogyan lehet biztonságosan megsemmisíteni a fel nem robbant petárdát.

Mit nézzünk a hétvégén?

Az Álmok otthona című amerikai misztikus thrillert vetítik december 30-án pénteken 19 órakor a művelődési központ színháztermében. Ez a film ott kezdődik, ahol a legtöbb befejeződik: a sikeres író, Will Atenton egy New England-i városkába költözik feleségével Libbyvel és két lányával, hogy több időt tudjon velük tölteni. Egyesek szerint minden háznak vannak emlékei, és ez sajnos igaznak bizonyul. Ugyanis nem sokkal azután, hogy a család beköltözött új otthonába, tudomást szereznek egy brutális bűncselekményről, amelyet a ház előző lakói követtek el. Will elkezdi vizsgálni a tragédiát, és az egyetlen szál, amin elindulhat a szomszédjuk, Ann, aki ismerte a meggyilkolt családot. Hátborzongató nyomozás veszi kezdetét, ahol kiderül, hogy semmi nem az, aminek látszik.

Szilveszteri kívánságkarkötőt készíthetnek a kicsik az ünnep előtt a pénteki pöttöm praktikák programján. A kreatív kézműves foglalkozáson Rausch Ildikó és Baracskay Zsanett segédletével egyedi játékokat, használati tárgyakat, díszeket készíthetnek a gyerekek a művelődési központban. A 16 órakor kezdődő foglalkozásra 300 forint a belépőjegy.

Hírek röviden

Egy lezáratlan segéd-motorkerékpárt loptak el tegnap Pakson egy ház előtti parkolóban. A bűncselekménnyel 60 ezer forint kárt okoztak az elkövetők, tájékoztatott a rendőrség.

Október végén egy tisztítóműtétet hajtottak végre az Atomerőmű SE amerikai légiósának, Lee Nailonnak a térdében. A center, mint arról korábban beszámoltunk hazautazott, hogy az  Egyesült Államokban végezze el rehabilitációját. Az amerikai most visszatért és játékra jelentkezett, így a Paksnak most négy légiósa van. Azonban Tóth János szakosztály vezető a BB1.hu honlapjának úgy nyilatkozott, nem marad négy légiós a csapatnál. A klub nem hosszabbítja meg a Nailon pótlásra kétszer harminc napra szerződtetett Donald Cole 31-én lejáró szerződését.

Fotókiállítás Erdélyről

Fotó: Kirchné Máté Réka

Kirchné Máté Réka fotókiállítása és V. Gänszler Beátával közösen készített kötetének bemutatója nyílik meg január 4-én szerdán 17 órakor a művelődési központ könyvtár galériájában. Kirchné Máté Réka és V. Gänszler Beáta újságírók. Kirchné Máté Réka képei Erdélyben és Bukovinában készültek, többségüket már sok kiállításon láthatták az ország határain belül és azon kívül is. Szlovákiában, Szlovéniában, Szerbiában, Macedóniában, Romániában, Horvátországban, Írországban és Cipruson is sikerrel szerepelt pályázatokon, számos díj megérdemelt tulajdonosa. Édesapja is aktív hobbi fotós, a bonyhádi Fotókör vezetője volt, így nem csoda, hogy Réka is ennek a szenvedélynek hódol. Képeihez Gänszler Beáta írt szöveget. Képes mesék – mesés képek című közös albumukat Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke mutatja be a paksi megnyitón.

Különleges ajándék a futballszurkolóknak

Pakson a kétnapos ünnep alkalmából egy speciális karácsonyi üdvözlőlap köszöntötte a futballdrukkereket az MVM Paks honlapján, melyet a szurkolók ingyenesen tölthettek le a klub weblapjáról. Mivel többen jelezték, hogy karácsonykor nem tudták letölteni a különleges ajándékot, így most meghosszabbított határidővel január 1-én 24 óráig  elérhető a csapat indulója, valamint a tavalyi, ezüstérmes tabló is.

Testvére után érkezett, de egyedül távozna

A Paks játékosa, Heffler Norbert kevés játéklehetőség miatt a télen kölcsönbe más klubhoz szerződhet. Heffler volt a nyári átigazolási időszak egyik legfelkapottabb labdarúgója, a hírek szerint fél évvel ezelőtt lejáró szerződése iránt a KTE, az FTC, a Győr, valamint a Paks is érdeklődött. A zöld-fehér focista az utóbbi klubhoz írt alá, ahol azonban az ősszel mindössze öt bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget, a klub NB II-es csapatában pedig hét találkozón szerepelt. – Nyilvánvalóan nem ez volt az elképzelésem, főleg annak tudatában, amit ígértek, és amilyen szerepet játszottam Pápán – mondta az NB1.hu megkeresésére Heffler Norbert.  – Azt hittem, hogy több lehetőséget kapok majd. Igazából a mai napig nem értem, hogy ezt miért nem adták meg a számomra – tette hozzá. A lap információi szerint pár klub már érdeklődik a futballista iránt, akinek sorsa vélhetően januárban dől el.

A Lombard Pápából eligazolt játékos testvére, Tibor már 2004 óta a zöld-fehérek színeiben szerepel, Norbertet pedig hároméves szerződés köti a klubhoz.

Kötet idézi fel az egykori konzervgyár történetét

A Jámbor Pál Társaság és a paksi önkormányzat támogatása jóvoltából könyv jelent meg a valamikori konzervgyár történetéről. A Volt egyszer egy konzervgyár című kötet bemutatóját komoly érdeklődés mellett a városházán tartották Az 1932-ben alapított, a város történelméből kitörölhetetlen, mára semmivé lett üzem krónikáját Kródi József vetette papírra. A szerző huszonegy éven át vezette a konzervgyárat, amely fénykorában ezer embernek adott munkát.

Fotó: Vida Tünde

Folytatás

Paksról jelentkezett a Kossuth Rádió

A nyüzsgő atomváros és a nyugalom szigete. Ezzel a címmel jelentkezett Paksról és a tőle harminc kilométerre fekvő Gemencről szerda reggel a Hajnal-táj. Vajon miről álmodik a nukleáris energetika szakos diák az iskolapadban? Mennyi hulladékot termel egy kétezer megawatt teljesítményű erőmű? Miért tartanak fenn ökoparkot a reaktorblokkok közelében? Miért féltett kincse az ártéri erdő nem csak Magyarországnak, hanem egész Európának is? Ezekre a kérdésekre is kereste a választ a Kossuth Rádió vidékmagazinja, melynek műsorába honlapunkról is belehallgathat.

Mit nézzünk ma?

Immár második alkalommal jelentkezik a Paksi Blueskarácsony december 27-én 19 órakor a Városi Művelődési Központ előterében. A fiatal paksi zenészek, Hesz Ádám és Ulbert Ferenc nem először szórakoztatják a helyi közönséget, ezúttal azonban nem mindennapi formációnak lehetnek szem- és fültanúi a zenebarátok. A közkedvelt duó repertoárját ezúttal számos vendégzenész – Csizmás András, Gébert Attila, Pákai Petra és Földesi Attila – produkciója is színesíti.

A DunaParty Társastánc Klub növendékei évzáró táncbemutatóra invitálnak minden érdeklődőt a paksi művelődési központba. A tavalyi nagy sikerű gálaest után idén ismét színpadra lép minden korosztály, akik hónapok óta kitartóan készülnek a legkülönfélébb koreográfiákkal. Keringő, slowfox, tangó, cha-cha-cha, rumba, szamba, salsa és rock&roll elevenedik meg a színpadon, a gyerekek és a felnőttek előadásában. A gálaestre a karácsonyi ünnepek után, december 27-én kedden 17 óra 30 perckor várnak minden érdeklődőt a VMK színháztermébe.

Szeretetkarácsony a Segítők Házában

Molnár Imréné Ancika immár hagyományos szeretetkarácsonya, jótékonysági akciója ebben az évben már a Segítők Házában kapott helyet. A Tolnai út 17-es szám alatt nem régen átadott közösségi épületben december 23-án étellel és ajándékokkal várták azokat, akik segítségre szorulnak, de a Segítők Háza a karácsonyi ünnepek után is nyitva áll mindenki előtt. Ebben az évben a szokásosnál kevesebb támogatáshoz jutottak a szervezők, így még most is nagy örömmel fogadnak pénzadományokat, ami a hagyományos karácsonyi szeretetvendégség ételének előteremtéséhez is segítséget nyújthat.

Paksi publikáció a Trianoni Szemlében

A Fiatalok Paksért Városvédő Egyesület elnökeként, dr. Hanol János több éven át szervezett a trianoni békekötés évfordulóján szavalóversennyel egybekötött megemlékezést a paksi Pákolitz István Városi Könyvtárral karöltve. A rendezvények során sikerült kapcsolatba lépnie a Trianoni Szemle szerkesztőivel, akik érdeklődését felkeltette a szervező fiókban szunnyadó diplomamunkája, amelynek rövidített változatát közlésre, megjelentetésre alkalmasnak találta a szerkesztőbizottság. A Horthy Miklós kormányzóról írt jogtörténeti írás most megjelent, a történelmi folyóirat október-decemberi számában olvasható. „Amikor anno a diplomamunkámhoz témát kerestem, a választásban az befolyásolt erősen, hogy a XX. századi magyar történelemből érdeklődésem a Horthy-korszakhoz kötődik legerősebben” – árulta el a szerző, aki a témában szívesen tartana rendhagyó irodalomórákat középiskolai hallgatóknak is.

Regős László már a táblagépet is a fa alá teheti

Fotó: Babai István

Megvan a Paksi Hírnök online facebookos nyereményjátékának nyertese, Regős László december 22-én vehette át táblagépét. László az Erőtervnél helyezkedett el friss diplomásként augusztusban mint tervező. Mivel kollégái rendszeresen szemlézik a Paksi Hírnök online oldalát, ő is hamar megismerkedett a weblappal, ahonnan mint mondja, bár nem paksi, hanem bölcskei lakos, szívesen tájékozódik a friss, helyi hírekről. Legjobban a bűnügyi történések érdeklik, szívesen követi figyelemmel a környékbeli eseményeket. A fiatal informatikus a facebookon közvetlenül megosztott anyagokat is rendszeresen szemlézi, így hamar rátalált a nyereményjáték lehetőségére. Gratulálunk szerencsés olvasónknak, aki egy Wayteq Xpad 70 típusú táblaszámítógépet is a karácsonyfa alá tehet.

Mit nézzünk a hétvégén?

A Dolog című amerikai horrorfilmet vetítik december 23-án 19 órakor a VMK színháztermében. A sztori szerint Kate Lloyd paleontológus egy elszigetelt antarktiszi kutatóállomásra érkezik, ahol élete legfontosabb felfedezésére készül. Norvég tudósok egy csoportja egy idegen űrhajót talált a jég alatt, aminek a belsejében Kate felfedez egy élőlényt is. A dolog halottnak látszik, ám amikor a felszínre hozzák, kiderül, hogy csupán hibernálódott. Amikor pedig felébred, egy halálos parazita szabadul rá a csapatra, amely bárkinek az alakját fel tudja venni, és egyenként kezdi el legyilkolni őket.

Különleges karácsonyfadíszeket készíthetnek a kicsik az ünnep előtt a pénteki pöttöm praktikák programján. A kreatív kézműves foglalkozáson Rausch Ildikó és Baracskay Zsanett segédletével egyedi játékokat, használati tárgyakat, díszeket készíthetnek a gyerekek. A 16 órakor kezdődő foglalkozásra 300 forint a belépőjegy.

1 helyszín, 2 nap, 6 koncert

Immár második alkalommal jelentkezik a Paksi Blueskarácsony december 27-én 19 órakor a Városi Művelődési Központ előterében. A fiatal paksi zenészek, Hesz Ádám és Ulbert Ferenc nem először szórakoztatják a helyi közönséget, ezúttal azonban nem mindennapi formációnak lehetnek szem- és fültanúi a zenebarátok. A közkedvelt duó saját repertoárját ezúttal számos vendégzenész – Csizmás András, Gébert Attila, Pákai Petra és Földesi Attila – produkciója is színesíti. Az ingyenes programot követően december 28-án szerdán 19 órától előszilveszteri koncertet tart a Rusty Tunes, valamint a svájci No Mute és a Leander. Az előadásra jegyek csak a helyszínen kaphatók 1500 forintért.

Az én kis városom

A Városi Művelődési Központ filmkészítő pályázatot hirdet Az én kis városom címmel. A pályázatra olyan saját készítésű rövidfilmeket várnak, melyek egy magyar költő versének felhasználásával mutatják be városunk hangulatát, illetve készítőinek Pakshoz való viszonyát. A pályázaton a szakértő zsűri elsősorban a téma kreatív képi megfogalmazását és a hozzá kapcsolódó vers hangulatának, mondanivalójának ötletgazdag megjelenítését értékeli. A téma szabadon értelmezhető, de a filmet Pakson vagy a paksi kistérségben kell leforgatni. Az alkotásban szövegként és feliratként – a film címe és a stáblista kivételével – csak a választott vers, vagy annak részletei jelenhetnek meg,  zenei anyagként bármi felhasználható a szerzői jogi törvények betartásával. A film teljes hossza 5 perc lehet, amelyet DVD-n lehet benyújtani DVD-videó formátumban a művelődési központba március 20-ig. A zsűri által kiválasztott alkotásokat áprilisban, a költészet napi városi ünnepségen a nagyközönség előtt is levetítik, a legjobbnak ítélt filmek készítőit értékes ajándékokkal jutalmazzák. A pályázatról bővebb információt találnak a www.paksivmk.hu honlapon, illetve érdeklődni a 75/830-353-as telefonszámon lehet Baracskay Zsanettnél.

Esélyt sem adott az Alba

76:48-ra kikapott az Atomerőmű SE szerdán az Albacomp csapatától. Völgyi Péter együttese a 2011-es esztendőt hét győzelemmel és öt vereséggel zárta. Újabb skalp reményében utazott Székesfehérvárra az ASE, a bravúr azonban sajnos elmaradt. Egyedül Nick Williams vette hátára a csapatot, amelynek kihagyott kísérletei hamar meglátszottak a pontjelző táblán. A tolnai alakulat hét percig nem is talált be, így ha nem is meggyőző játékkal, de hamar meglépett az ellenfél serege. A nagyszünetben még látótávolságon belül volt a piros-kék gárda, de a folytatásban fokozatosan nőtt a különbség a felek között, hiába próbálta forgatni játékosait a paksi tréner. Az Atom Szolnok elleni kiváló produkciója ezúttal elmaradt, így nagyarányú vereséggel búcsúztatta az évet a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes.

Hírek röviden

A Tolna Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó Osztálya kihelyezett ügyfélfogadást tart Pakson. A nép ügyvédjét december 27-én kereshetik fel a Dózsa György úti irodaház II. emeletén 9 és 12 óra között.

Decemberi klubturné keretében mutatja be – a már ismert dalok mellett – legújabb hanganyagát a Heven Street Seven zenekar. A dalok december 6-tól ingyen tölthetőek le a megújult hs7.hu oldalról, emellett élőben a paksi Bongó Caféban is fellép a banda december 27-én.

Táncgálával hangolnak az évbúcsúztatóra

Immár hagyománnyá vált, hogy a DunaParty Társastánc Klub növendékei évzáró táncbemutatóra invitálnak minden érdeklődőt a városi művelődési központba. A tavalyi nagy sikerű gálaest után idén ismét színpadra lép minden korosztály, akik hónapok óta kitartóan készülnek a legkülönfélébb koreográfiákkal. Keringő, slowfox, tangó, cha-cha-cha, rumba, szamba, salsa és rock&roll elevenedik meg a színpadon, a gyerekek és a felnőttek előadásában. Aki aztán kedvet kap a gálaesten látható standard és latin-amerikai táncok elsajátításához, azt várják a társastánc klubba, ahol soha nem késő az első lépéseket elsajátítani. A gálaestre a karácsonyi ünnepek után, december 27-én kedden 17 óra 30 perckor várnak minden érdeklődőt a VMK színháztermébe.

A karácsony valódi jelentéséről

A karácsony nem a csillogásról, a drága ajándékokról, az ünnepi vacsoráról szól, s nem is csupán a szeretet és a család ünnepe, hanem annak a csodának a megélése, hogy Isten emberalakot öltve eljött hozzánk, mondja Lenkeyné Teleki Mária református lelkész, akivel az adventről, a karácsonyról beszélgettünk.

Fotó: Babai István

Folytatás