Nem adták olcsón a bőrüket a zalaiak

Fotó: Molnár Gyula

88:70-re megnyerte idei utolsó hazai bajnoki mérkőzését az Atomerőmű SE a Zalaegerszeg együttese ellen. Völgyi Péter csapata 10 fordulót követően 6-4-es mutatóval áll a pontvadászatban. A vendéggárda az előzetes várakozásoknak tökéletesen megfelelt, hiszen eddig a meccsig minden mérkőzése után vereséggel hagyta el a pályát. Kis Attila tanítványai azonban nem szerettek volna az áldozati bárány szerepében tetszelegni. A nyitó negyed derekán már 15:6-ra is vezetett a zalai alakulat, de a második öt percben magára talált az Atom, így 22:22-vel zárult az első 10 perc. A folytatásban sem tudta leszakítani riválisát az ASE, 10 triplát dobtak be a paksi gyűrűbe 20 perc alatt a kék-fehérek. A fordulás után összeállt a Völgyi egylet védekezése, támadásban pedig Cole és Morgen jeleskedett, így a záró periódus előtt már 15-tel tartott előrébb a vendéglátó. A negyedik etapban nem nőtt számottevően a különbség, de eldőlt, ezen a napon sem sikerül megszereznie szezonbeli első győzelmét a zalai csapatnak.