Moldovai csapat ellen zárnak a zöld-fehérek

A labdarúgó NB I-ben szereplő MVM Paks pénteken játssza következő felkészülési mérkőzését a moldovai Zimbru Chisinau ellen, és Kis Károly vezetőedző elmondta, bár több meccset terveztek a törökországi edzőtáborra, a sérülések miatt a pénteki lesz az utolsó.

– Eredetileg kétnaponként játszottunk volna meccseket, azonban több játékos is kisebb sérüléseket szenvedett az eddigi találkozókon, és ezért úgy döntöttem, hogy csak a pénteki meccset játsszuk le. Nem szeretném, ha komolyabbá válnának ezek a könnyebb sérülések, hiszen jövő kedden már tétmérkőzésen kell pályára lépnünk a Debrecen ellen, a Ligakupa középdöntőjében – nyilatkozta a tréner a paksifc.hu-nak. A zöld-fehérek Törökországban elsőként a román Petrolul Ploiesti ellen játszottak, amely 2:1-re verte a tolnai egyletet. A paksi alakulat másodszorra már szépített, ugyanis 3:1-re győzött a szintén román másodosztályú Gloria Bistrita (Beszterce) ellen. Az ellenfelek sorában eredetileg az üzbég Lokomotiv Tashken és Ukrajnából az élvonalbeli FC Karpaty Lviv is szerepelt.