A legjobbak között Paks az idei Utazás kiállításon (fotógalériával)

Kattintson a fényképre a a képgalériáért! Fotó: Kövi Gergő

Második díjjal jutalmazták a paksi standot az Utazás – 35. Nemzetközi idegenforgalmi kiállításon, amely március 1. és 4. között Budapesten fogadta a látogatókat.

Idén mintegy ötvenezer érdeklődő kereste fel csütörtöktől vasárnapig a budapesti Utazás kiállítást és kísérőrendezvényeit – közölte a Hungexpo sajtóosztálya vasárnap este az MTI-vel. A térség legjelentősebb turisztikai vásárán, hajókiállításán és karavánbemutatóján ezúttal 22 ország több mint 500 kiállítója vonult fel 22 ezer négyzetméternyi kiállítási területen. A rendezvény díszvendége Lengyelország és Debrecen volt, kulturális díszvendégként pedig a 110 éves halasi csipke szerepelt. Az idei londoni olimpia jegyében külön pavilont szenteltek a magyar olimpiai múltnak és jövőnek.

A paksi standon csütörtökön reformkori kaszinó, pénteken római nap, szombaton szórakoztató fizika kísérletek, vasárnap pedig sportkülönlegességek várták a látogatókat. Az önkormányzat szervezésében ötödik alkalommal jelent meg településünk az Utazás kiállításon, ahol harmadik éve saját standdal jelentkezik. A kiállítók igyekeznek évről-évre érdekes, vagy éppen látványos attrakciókkal felhívni standjukra, és az általa képviselt utazási célpontra a figyelmet – a legjobbakat díjazza is a turisztikai szakemberekből álló zsűri. Idén a Lastminuteszalloda.hu után és Békéscsaba előtt, Paks a második helyen végzett az attrakcióversenyen tematikus napi programjaival. Ez azt jelenti, hogy az utazásszervező cégek mellett kiállító régiók, települések közül a legjobb attrakciót Paks városa produkálta. A napi programokban közreműködött az Erzsébet Nagy Szálloda, a Városi Múzeum, az Energetikai Szakközépiskola és az Atomerőmű, illetve a Paksi Sportegyesület is.

A díjjal jutalom is jár, ugyanis jövőre 12 négyzetméternyi kiállító területhez jut Paks városa díjmentesen az Utazás 2013 kiállításon. Az elismerést a paksi stand koordinátora, a városháza turisztikai referense Czink Dóra vette át március 4-én a kiállítás nagyszínpadán Ganczer Gábortól, a Hungexpo vezérigazgatójától. A paksi stand egyébként nem először arat sikert, tavaly az Index.hu újságírója a legrokonszenvesebb standnak ítélte a paksi kiállítást.