Mit nézzünk a hétvégén?

Mozi: A Retro szerelem című romantikus filmet vetítik pénteken 19 órától a VMK színháztermében. A sztori 1988-ban játszódik, Doreen és Isabell ekkor 17 éves ikrek, Kelet-Németországból utaznak a balatoni edzőtáborba. Mindketten keményen dolgoznak, hogy bekerüljenek az atléta-képzőbe. Még a táborba vezető úton összetalálkoznak egy csapat hamburgi, azaz nyugat-német fiatallal. Doreen egyből beleszeret az egyik fiúba. A lányok edzője és a külvilág szerint a kettőjük közötti kapcsolat botrány. Bár Isabell megérti Doreent, ekkor történik meg először, hogy a két testvér nem oszt meg mindent egymással, véleményük és vágyaik különböznek, miközben szembesülniük kell életük eddigi legnehezebb döntésével. Szombaton és vasárnap sem maradnak film nélkül a mozikedvelők, március 10-én a Sherlock Holmes második részét vetítik a színházteremben 18 órától, másnap pedig a Martha Marcy May Marlene című amerikai thrillert 19 órától.

Kiállítás: Blahó Ani tűzzománcaival ismerkedhet a közönség március 9-től a kulturális központ könyvtár galériájában. Az alkotó a Pécsi Zománcműhely Egyesület tagja, 1992 óta foglalkozik tűzzománccal. Barakonyi Klára tanítványa, ismereteit számos művésztelepen bővítette. Munkáit több csoportos és néhány egyéni kiállításon láthatták már az érdeklődők, márciusban látogatható tárlatának megnyitója 17 órakor kezdődik.

Kultúrmorzsák: Kreatív nyelvtanulásról szóló előadást tartanak a Pákolitz István Városi Könyvtár emeletén az olvasóteremben pénteken 18 és 19 óra között, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Nőnapi programot tart március 10-én 18 órakor a Nyugdíjas Érdekszövetség a dunakömlődi faluházban, az eseményre várják az érdeklődő hölgyközönséget. A nyerő szériában lévő ASE kosárcsapata fogadja szombaton a Gesztenyés úton a Pécs gárdáját. Az izgalmasnak ígérkező mérkőzés 18 órakor kezdődik. 17 állomásból álló tavaszi turnésorozatának második állomásaként látogat el Paksra a Csengey Dénes Kulturális Központba a Tűzmadár zenekar március 10-én. A metál együttes koncertje 21 órakor kezdődik, előzenekarként a The Immigrants lép fel.