Mit nézzünk a hétvégén?

Az adósság című feliratos amerikai thrillert vetítik április elsején a kulturális központ színháztermében 19 órától. Az izgalmas film három fiatal Moszad ügynökről szól, akik 1965-ben egy titkos küldetés során elfognak és megölnek egy hírhedt náci háborús bűnöst. Most, harminc évvel később felbukkan egy férfi Ukrajnában, aki azt állítja magáról, hogy ő az a náci. Az egyik egykori ügynök beépül, hogy kiderítse az igazságot.

Pokolgép koncert lesz március 31-én szombaton 21 órától a Csengey Dénes Kulturális Központ előterében. Legutóbb a Tűzmadár látogatott el városunkba, a zenekarban egy Paksról elszármazott zenész is játszik, a vele készült interjút ide kattintva olvashatják.

Minden hónap utolsó péntekén 10 és 12 óra között tartalmas programmal várják a kismamákat, kispapákat és négy éves kor alatti gyermekeket a Paksi Képtárban. Amíg a szülőknek tárlatvezetést tartanak, addig a gyerekek játszhatnak és alkothatnak. A baba-mama tárra minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Március 31-én Bakancsos Atomkupát szervez a paksi Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya az Ürgemezőn, amelyre mintegy 300 résztvevőt várnak az ország minden részéről. Akik nem versenyzőként vesznek részt, azoknak túravezetőt biztosítanak a rendezők a pálya bejárására. Aki pedig a hétvégén nem aktív résztvevőként szeretne részt venni a sportprogramokban, az látogasson ki az ASE-Albacomp 19 órakor kezdődő mérkőzésére, vagy 17 órakor az MVM Paks-Kaposvár futballmeccsére a Fehérvári úti stadionba. A mérkőzéseket vasárnap a TelePaks is levetíti.

Húsvéti játszóházat szervez az Atomerőmű Sportegyesület Szabadidősport Szakosztálya április 1-jén vasárnap 9-13 óráig a Gesztenyés úti sportcsarnokban. Lesz légvár, arcfestés, tojásdíszítés, gipszfestés és még sok minden más, a programra a belépés ingyenes.