Az MTA elnöke kiállt az atomenergia mellett

Fotó: Babai István

Az atom-, vagy ahogyan Pálinkás József nevezte, az atommag-energia nélkül nem lehet hazánk energiaigényét az elkövetkező évtizedekben kielégíteni. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke ezt paksi látogatása során mondta. Mint kifejtette, óriási erőkkel folynak a kutatások a fúziós energia felhasználása érdekében.  Az emberiség szeretné ellopni a harmadik tüzet a természettől, hangsúlyozta az elnök, aki egyébként fizikus. Mint mondta, az első a valódi tűz volt, ami elégeti a fát és a szenet, a második a hasadási energia, a harmadik a fúziós energia. Ám azt nem tudni, hogy a felhasználásához még mennyi idő kell. 50-60 év vagy akár több? Addig is a modern infrastruktúra, modern technikai környezet működtetéséhez sok energiára van szükség. És – még, ha helyes is, hogy spóroljunk – azt kell látni, hogy az igényeket atomenergia nélkül nem lehet kielégíteni. Az akadémikus arról is beszélt, hogy a fúziós energia biztonságosabb, de az atomenergia kockázata is csak igen kis számokkal jellemezhető. A technikai problémákra pedig egyre tökéletesebb megoldások születnek, még akkor is, ha időnként történnek olyan balesetek, mint a csernobili, vagy a fukusimai. – Ilyen tragédiákat nem lehet kizárni, mint ahogyan a földrengéseket sem – húzta alá. Leszögezte, hogy Fukusimából is tanult az emberiség és a szakma. Az így megszerzett tudást pedig felhasználják a most épülő erőművekben.