Ezen a héten lehet szavazni a mezünkre

Vasárnapig lehet szavazni az MVM Paks mezére a SportTV Facebook oldalán: az adó Harmadik félidő című műsorában egy mezszépségversenyt indítottak áprilisban. A megmérettetés a harmadik fordulójához ért, így a zöld-fehérek mezére is lehet szavazni, amelyet az adásban Gróf Evelin mutatott be. Az ellenfelek a DVSC-TEVA, a PMFC-Matias és a Vasas.

Ahogy korábban megírtuk, rendhagyó szépségverseny indult a magyar futballcsapatok között, ugyanis a Sport2 futballshow-ja április elsejétől összegyűjti az OTP Bank Liga 16 csapatának mezeit, és a szurkolókkal közösen dönti el, kié a legszebb.

A műsor öt héten át keresi a bajnokság legdivatosabb szerelésbe bújtatott csapatát, a mezeket modellek és csinos szurkolók mutatják be a versenyben, amely immár harmadik fordulójához ért. A csapatok dresszéről Herczeg Zoltán ismert stílusszakember és divattervező mondja majd el őszintén véleményét a Harmadik Félidőben, majd ezt követően a nézőknek, szurkolóknak öt hét áll rendelkezésére a szavazáshoz, a voksokat az MVM Paks klubja is várja.