Egy metálfesztivál adta a projektötletet

Mintegy 59 pályázat közül egyedüli paksi diákként Kuti Lívia jutott be a Magyar Innovációs Szövetség 21. tehetségkutató versenyének második fordulójába. A tehetséges ESZI-s diáklánynak egy mentor segítségével május 4-ig kell megvalósítania projektötletét, amely a verseny kiírása szerint újszerű és hasznos technológiai eszköz kell legyen. Lívia a versenyre egy Windows Phonera, írt BingMapsre épülő navigációs alkalmazás megvalósításával pályázott. A készülő alkalmazással segélyhívást lehet kezdeményezni: segítve a gyors értesítést a segélykérő közelében lévő emberek mobiltelefonjára érkezik egy riasztás, illetve a programnak lesz egy másik opciója is, miszerint ismerőseinket is feltehetjük egy térképre, és ezáltal könnyen meg tudjuk találni egymást. Ez hasznos lehet hangos, zsúfolt helyeken, vagy például szülőknek, hogy tudják, hol van a gyerekük, árulta el Livi, akinek május 4-re már a teszteléssel is meg kell lennie, a munkálatok pedig már több hónapja tartanak.

A felkészülésben egy a Microsoft által delegált konzulens, Komjáthy Szabolcs segíti, akivel napi rendszerességgel, elektronikus összeköttetés révén értekeznek a grafikai és technikai megvalósításról, valamint ismeretei bővítéséhez számos segítséget kap Szilágyi Bernadettől, a multinacionális cég társadalmi felelősségvállalási programja, a Korlátlan Lehetőségek menedzserétől is. Elárulta, az ötlet egy metálfesztivál kapcsán pattant ki a fejéből, amelyre különböző városokból érkeztek ismerősei, akikkel a helyszín mérete és a hangzavar miatt igen nehezen találták meg egymást.

Lívia a Magyar Innovációs Szövetség versenye mellett a februárban meghirdetett Safer Internet Day pályázatán is sikerrel szerepelt. A biztonságosabb internet napját ma már a világ több mint 60 országában, köztük Magyarországon is minden évben február elején, ugyanazon a napon rendezik meg, ennek célja, hogy felhívja a figyelmet a világháló jelentőségére, egyszersmind az interneten leselkedő veszélyekre, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális vagy káros jelenségekre és tartalmakra.

Ebből a célból videópályázatot hirdettek „Netezzünk együtt… biztonságosabban!” címmel, hogy az erre beérkezett filmek közzétételével népszerűsítsék a biztonságosabb internet napját, és annak idei témáját: a generációk találkozását, illetve összekapcsolását az online világban. Lívia a 15-19 éves korosztály versenyén kategóriagyőztes lett a Piroska és a farkas című mese újszerű feldolgozásával.  A 11. évfolyamos, informatika szakos györkönyi diáklány számára az internet ma már mindennapos dolog, a számítógép már kiskora óta élete szerves részét képzi. Általános iskolás kora óta méreti meg magát informatikaversenyeken, méghozzá egyre nagyobb sikerrel, tavaly második helyen végzett egy több országban is zajló internetes verseny hazai mezőnyében, a Junior Internet elnevezésű verseny JuniorText kategóriájában.