Mit nézzünk a hétvégén?

A Pénzcsináló című amerikai filmdrámát vetítik pénteken 19 órától a kulturális központ színháztermében. A történet szerint Billy Beane fiatal korában azt hitte, a baseball szupersztárja lesz, ám a pályán nem tudott felnőni az elvárásokhoz. Az oaklandi csapatot vezeti, ám kevés pénzből gazdálkodik, és a tehetséges játékosait mind elszipkázzák a nagyobb egyesületek. De Billy összeismerkedik egy fiatal matematikussal, akinek van egy vad elmélete: hatalmas adatbázisa és néhány statisztikai program segítségével meg tudja jósolni, kik azok a játékosok, akik nem kellenek senkinek, olcsók, mégis sikert hozhatnak. A furcsa páros belevág a kockázatos kalandba. Olyanokat szerződtetnek, akikről mindenki lemondott, akik már maguk sem hisznek a győzelemben. A közönség nevet, a csapat vezetői lázadnak, a játékosok nem hiszik el, hogy mi történik velük. Valami azonban megváltozik a pályán, és az már baseball történelem.

Közmeghallgatást tartott az Országos Atomenergia Hivatal a paksi városházán, készülnek a szezonra az üregmezei strand üzemeltetői, elkészült a Tolnai úti kerékpárút újabb felújított szakasza. Ezekről a hírekről számol be hétvégi összefoglalójában a TelePaks szombaton és vasárnap 19 órás kezdéssel. A bajnokság következő fordulójában a Vasas együttesét fogadja az MVM Paks NB-I-es labdarúgó csapata, a mérkőzést felvételről is megtekinthetik a városi televízió csatornáján szombaton 17 óra 30 perctől.

A mozikedvelők vasárnap sem maradnak film nélkül, ugyanis 17 órától a Muppets című szinkronizált amerikai családi vígjáték forog a vásznon. A főszereplő, Walter, a világ legnagyobb Muppet-rajongója. Amikor megtudja, hogy a gonosz olajmágnás Tex Richman le akarja rombolni a Muppet Színházat, barátaival elhatározza, hogy megszerzik a színház megmentéséhez szükséges 10 millió dollárt és összehoznak egy jótékonysági akciót. A Muppetek azonban szétszéledtek, mind saját útjukat járják: elindulnak tehát, hogy összetrombitálják a régi bandát és egy utolsó show-ra összeállítsák a régi csapatot.