Vállalkozói fórum a Prelátusban

Paks város önkormányzata és a helyi iparosok között rendszeres a párbeszéd. Legutóbb Hum Ferenc, a műszaki osztály vezetője és Hoffmann Zoltánné közbeszerzési referens tartott tájékoztatót a vállalkozóknak az építőipari kivitelezésben történt változásokról a Prelátusban. Az eseményen részt vett a BA-TU Kft. ügyvezetője, Balogh József is, aki jelenleg az Árvíz utcában a csónakház kivitelezési munkáit végzi.

– Több példa is van arra, hogy paksi beruházást helyi vállalkozó kap meg. Vannak olyan munkák is, amiket nagyságrendjük miatt a paksi kis- és középvállalkozások nem érnek fel, de azokon a közbeszerzéseken, melyek a vállalkozások méretéhez rendelhetők, jó eséllyel lehetnek eredményesek a paksi iparosok – fogalmazott az összejövetelen a cég első embere.

Hajdú János, Paks polgármestere a fórumon kiemelte, a közbeszerzési eljárások kötött szabályrendszer szerint zajlanak, az előírásokat a paksi vállalkozóknak is be kell tartaniuk ahhoz, hogy munkához jussanak. A helyiek azonban még nem minden esetben készültek fel egy-egy nagyobb projekt megvalósításához.

– A paksi építési vállalkozások műszaki fejlettsége megfelelő, de pályázati képességük még gyengébb a nagyobb cégekhez képest. Sok energiát kell befektetni ahhoz, hogy a pályázatíró rutin kialakuljon, és külön személyzetet is alkalmazni kell erre a célra. Ez nem minden esetben van meg, különösen a kisebb vállalkozásoknál – hangoztatta a polgármester. A fórumon a város elöljárói vázolták a 2012-es beruházási terveket. Idén útfelújításokra, világításkorszerűsítésre, intézményi felújításokra és belső átalakításokra pályázhatnak a paksi vállalkozók.