Fukusimában és Hirosimában gyarapították ismereteiket

A körzetet néhány napja nyitották meg újra. Fotó: Vida Tünde

Japánban – többek között Hirosimában és Fukusima környékén – járt szakmai tanulmányúton paksi atomerőmű térségében működő Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás. A TEIT a tavalyi, fukusimai atomerőműveket is érintő, természeti katasztrófa tanulságaival ismerkedett elsősorban a lakosság védelme és tájékoztatása szemszögéből.

Japánban járt tanulmányi úton a paksi atomerőmű körzetében fekvő tizenhárom település alkotta Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel kötött szerződésükben rögzített kötelező szakmai tapasztalatszerző útjuk célpontjául azért választották Japánt, mert ez az ország szenvedte el a legelső és legutolsó atomkatasztrófát, azaz a hirosimai atomtámadást és a fukusimai balesetsorozatot, mondta el Török Ferenc elnök, Kalocsa polgármestere.

A TEIT tagtelepülések vezetői és a velük utazó szakemberek ellátogattak a földrengés és cunami sújtotta térségbe. Elsők között jártak a Fukusima erőmű 10-20 km-es körzetében, amelyet nem sokkal megérkezésük előtt nyitottak meg a hatóságok. Emiatt a tavaly március 11-i földrengés és szökőár nyomai máig megmaradtak, a romokat még nem takarították el, a lakosság még nem tért vissza a környékre. A háttérsugárzás azonban – mint az a delegáció tagjai saját szemükkel látták – alacsonyabb, mint például Budapesten. A lakosság ki- majd visszatelepítéséről, az újjáépítésről az atomerőmű közelében fekvő Minamisoma polgármestere adott tájékoztatást a küldöttségnek.

Fotó: Vida Tünde

A delegáció ellátogatott a Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium égisze alatt működő NISA-ba (Nuclear and Industrial Safety Agency), ahol arról kaptak tájékoztatást, hogy a nukleáris biztonsági intézmények és eljárásrend hogyan változik a tapasztalatok tükrében. A lakosság katasztrófahelyzetekre történő gyakorlati felkészítését Tokió egy életvédelmi központjában ismerték meg a Paks környéki településvezetők, akik szimulált földrengést is átéltek.

– Fenntartásai vannak a japán lakosságnak az atomenergiával szemben, de az ország gazdasága nem nélkülözheti azt, így várhatóan a stressztesztek és biztonságnövelő intézkedések elvégzése után a leállított atomerőművek újraindítása napirendre kerül – ezt dr. Szerdahelyi István, Magyarország Japánba delegált nagykövete mondta a jelenlegi helyzet összegzéseként Tokióban, amikor találkozott a Társadalmi Információs és Tájékoztatási Társulás tagjaival. Arról is beszélt, hogy lakossági energiatakarékossági programot vezettek be az atomerőművek kiesése miatt. Hozzáfűzte: a japán gazdaság egy monstrum, aminek óriási az energiaszükséglete, ellátásában az atomenergiára is számítanak.

A TEIT delegációja elutazott Hirosimába is, hogy a tavalyi természeti katasztrófa áldozatai mellett a 67 évvel ezelőtti atombomba-támadás halottaira is emlékezzenek. Ellátogattak az Atombomba Emlékmúzeumba és Béke Emlékparkba, meghallgatták egy túlélő előadását.

Gáncs István, a TEIT társelnöke, Tengelic polgármestere azt mondta, azon túl, hogy bepillantást nyertek a precíz, jól szervezett japán társadalom életébe, első kézből szereztek információt a katasztrófahelyzetek kezeléséről a polgármesterek, akik egyben településük védelmi bizottságának vezetői is. Hozzátette, a látottak tükrében fontosnak tartja, hogy Paks környékén sor kerüljön egy katasztrófavédelmi gyakorlatra.

Török Ferenc elnök szerint a TEIT húszéves történetének legtanulságosabb útja volt a mostani, ahol nagyon sok ismerettel gazdagodtak. – Láttuk, hogy milyen feladatok hárulnak a védelmi vezetőkre, hogyan reagáltak a nem várt események bekövetkezésére, hogyan számolták fel azok következményeit, és azt is, hogy az atomenergiára továbbra is számítanak, de használata során a mostani tapasztalatokat leszűrve a nagyobb biztonságra törekszenek – összegezte Török Ferenc.