Reális a hatodik hely – az MVM Paksnál értékelték a szezont

Hat Európa Liga-selejtező mérkőzésen 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel zárt az MVM Paks, míg az OTP Bank Ligában 12 győzelem, 9 döntetlen és ugyanennyi vereség szerepelt a zöld-fehérek neve mellett a 2011/12-es szezon lefújásakor. Kis Károly csapatának 47 rúgott és 51 kapott bajnoki gólja jelzi: a gárda látványos, közönségszórakoztató találkozókat vívott ellenfeleivel.

Fotó: Molnár Gyula

Süli János, a PSE elnökségi tagja sikeresnek értékelte az évadot.
– A remek EL-selejtezők után reális volt az első nyolcba várni a gárdát. Magyar játékosokkal, kevés átigazolási pénzzel, minimális költségvetéssel a jövőben is az első tízbe várom a csapatot. Bízom abban, hogy szerepel még nemzetközi mérkőzéseken a zöld-fehér társaság.

Haraszti Zsolt, a csapat ügyvezetője szerint az egész évet nézve a hatodik hely jó eredmény.
– Ha visszatekintek arra, hogy milyen hullámvölgyeket vészeltünk át, akkor azt látom, hogy lehetett volna lejjebb és feljebb is. Korábban a Debrecen és a Győr is nemzetközi szereplése miatt visszaesett a bajnokságban, ennek figyelembevételével még mindig mi jöttünk ki a legjobban a többfrontos sorozatból. Erre a szezonra lehet a jövőben alapozni annak fényében is, hogy a riválisok várhatóan erősödni fognak.

Balog Judit, a csapat másik ügyvezetője kiemelte, fontos, hogy a lehető legnagyobb látogatottsága legyen az egyes hazai mérkőzéseknek. Úgy gondolja, ezen a téren is sikerült előrelépniük, a közönség többszöri megszólításával még közelebb került egymáshoz szurkoló és csapat ebben a szezonban.

Kis Károlyt, a csapat vezetőedzőjét büszkeséggel tölti el, hogy a csapat a legtovább képviselte Magyarországot az európai kupaporondon, méghozzá magyar játékosokkal. Leszögezte, a bajnokságban reális a hatodik hely, ha tudnak játékban fejlődni, akkor újra partiban lehet riválisaival a Paks. Kis Károly azt is hozzátette, az 51 kapott gól brutálisan sok, ezen mindenképpen változtatni kell.

Vayer Gábor csapatkapitány szerint hullámzó, de összességében pozitív volt az MVM Paks teljesítménye.
– Hiányérzetem van az elszalasztott Európa Liga-selejtező lehetősége miatt. Az utolsó 9 fordulóra újra összeért az a játék, ami korábban jellemzett minket. Ez erőt adhat a következő szezonra. A már kialakult, eredményes koncepció mentén kell haladnunk a jövőben is.

Éger László úgy fogalmazott, hogy még időben kijött a csapat az Európa Liga-selejtezők utáni hullámvölgyből. A hatodik hely szerinte is reális, persze még a végén lehetett volna jobb is. Felcsillant ugyan a remény az újbóli nemzetközi szereplésre, de idén ennyire futotta.

Böde Dániel kiemelte: a csapat és ő maga is érdekes szezonon van túl.
– Megtapasztalhattunk külföldi kultúrákat, játékstílusokat, amiből sokat tanulhatunk. Egy időben több porondon szerepeltünk, ennek tükrében azt mondhatom, tanulságos volt az idény. A közeljövőben eldől az a kérdés is, hogy maradok vagy távozom.

Hrepka Ádám pozitívan értékelte a szezont.
– Az idény előtt tíz gólt tűztem ki magam elé, ezt sajnos nem sikerült elérnem. A csapat hozzám hasonlóan hullámzó teljesítményt nyújtott, de a hatodik hely jónak mondható. Ez volt az első szezonom Pakson, jól éreztem magam, a társak hamar befogadtak, de kölcsönjátékosként nem tudom, számomra mit hoz a jövő.