360-an úszták át a Dunát

Fotó: Szaffenauer Ferenc

Közel 360-an vettek részt a tegnapi augusztus 20-i program keretében megrendezett Duna-átúszáson: az előzetesen regisztrált 340 nevezőhöz még a helyszínen 20, Géderlakról érkezett jelentkező is csatlakozott, így minden idők egyik legnépesebb tábora vállalkozott arra, hogy átússza a Paksnál hömpölygő folyóvízet. A résztvevők gyönyőrű időben, szikrázó napsütés mellett indultak a 700 méteres távnak, a kánikulának köszönhetően a víz hőmérséklete is 21-22 Celsius-fokos volt. A Duna-átúszás során az úszók biztonságáról kísérőhajókkal gondoskodtak. A szervezőktől kapott információk szerint az esemény legfiatalabb résztvevője a 2004-es születésű pécsi induló, Újhelyi Zsolt volt, a legidősebb pedig a 77 esztendős Hoós László.