A Honvéd első csapatában védhetett a paksi tehetség

Fotó: Szaffenauer Ferenc

Szemerédi Norbert, a Budapest Honvéd kapusa 2012. szeptember 16-án a Debrecen elleni mérkőzésen mutatkozott be az OTP Bank Ligában. A mindössze 18 éves, az alapokat Pakson megszerző labdarúgó pályafutásáról, a nagy meccsről és a jövőbeli terveiről beszélt.

– Hogyan kerültél a Budapest Honvéd első csapatának kapujába?

– Kemenes Szabolcs és Czuczi Márton eltiltás, illetve sérülés miatt nem játszhatott az OTP Bank Liga 7. fordulójában. Kapusedzőnk, Tóth Iván javaslatára kerültem előtérbe, és vezetőedzőnk, Marco Rossi bizalmat szavazott nekem. Bár még csak egy hónapja készülök a felnőtt kerettel, nagyon jó érzés, hogy máris lehetőséget kaptam.

– A regnáló bajnok Debrecen otthonában bemutatkozni nem tűnik könnyű feladatnak. 4:1-re kikaptatok, hogyan élted meg a mérkőzést?

– A bemelegítésig nagyon izgultam, a pályán azonban megnyugodtam. A szurkolók a lelátón a nevemet skandálták, és a szüleim is a nézőtéren voltak. A DVSC sajnos már a nyolcadik percben 2:0-ra vezetett, ekkor nem festett valami jól a helyzet. Ezután azonban volt egy jó védésem, amivel visszajöttem a meccsbe, a csapat is egyre jobban játszott. A félidőben 2:1 volt az állás. A fordulás után rögtön újabb gólt kaptunk, ami el is döntötte az összecsapást.

– A mérkőzés után mi hangzott el az öltözőben?

– A szünetben több társam is odajött és buzdított, a lefújás után a csapat gratulált, vezetőedzőnk is pozitívan szólt a teljesítményemről. Marco Rossi arra kért a meccs előtt, hogy irányítsam a védelmet, és megnyugtatott, hogy a hiba benne van a játékban még a rutinos kapusoknál is. A négy bekapott gól ellenére is úgy érzem, hogy a feladatomat sikerült megoldanom. Nem vagyok csalódott.

– Milyen a fiatal olasz szakvezető?

– Vezetőedzőm nagyon szereti a fiatalokat és bátran dobja őket mélyvízbe, ez Olaszországban is így van. Nagyon sok akadémista készül már az első csapattal, többek közt Vernes és Vécsei is. Ez mindenféle szempontból jó.

– Kemenes és Czuczi is kész a játékra, mit hozhat számodra a jövő?

– Még nem tudom pontosan. Tóth Iván szeretné, hogy az első kerettel készülhessek továbbra is, de így az NB II.-ben nem tudnék védeni. Meglátásom szerint többnyire a második csapattal fogok edzeni és játszani. A kapusposzton a legfontosabb az, hogy minél több meccsrutint szerezzek.

– Az Atomerőmű SE-ben kezdted pályafutásodat, miért éppen a labdarúgás és miért éppen a kapusposzt?

– Igazi sportos család a miénk, édesapám is a háló előtt állt, unokabátyám, Csoknyai Balázs is hálóőr.

– Milyen az akadémiai képzés a Budapest Honvéd együttesénél?

– 2007-ben kerültem a piros-feketékhez. Az elmúlt négy év nagyon hasznos volt. Itt csak a futballra kell koncentrálni, a házirend igen szigorú. Bakó Attila kapusedzőnek nagyon sokat köszönhetek, de elmondhatom ezt mindenkiről, aki foglalkozik velünk.

– A labdarúgás csapatjáték, a kapusok azonban mindig külön világ a futballisták között. Mit szeretnél elérni ebben a sportban?

– Először is stabil NB I.-es játékos szeretnék lenni, később, ha már a Honvédban bizonyítottam, külföldön is megméretném magam. A pályafutásomat a Budapest Honvédnál vagy Pakson szeretném befejezni.

– A bajnokságban nagyon jól indultatok, mit gondolsz, hol fog végezni a piros-fekete egylet?

– Reménykedem a dobogóban! A nehezebb meccseket már lejátszottuk, most a papíron könnyebb ellenfelek következnek. Ha ezeket az összecsapásokat is sikerrel vívjuk meg, jó pozícióban zárjuk az első félévet, ami jó alap lehet a tavaszi folytatáshoz.

– Az MVM Paks csapatának szereplését mennyire kíséred figyelemmel?

– Természetesen nyomon követem szülővárosom együttesének teljesítményét. Most ugyan kissé hátrébb vannak a tabellán, de remélem, hamarosan ismét a táblázat első felében lesznek.