Választások az atomerőműben

Fotó: Szaffenauer Ferenc

Üzemitanács- és munkavédelmi képviselőválasztást tartanak október 17-18-án a paksi atomerőműben. A választás érvényességének feltétele, hogy az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. munkavállalóinak meghatározó része, azaz több mint 50%-a részt vegyen azon. Lőrincz László, a PADOSZ elnöke kiemelte, hogy az érvényesség biztosításán túl azért fontos a nagy arányú részvétel, mert kifejezésre juttatja: a dolgozók tisztában vannak azzal, hogy a munkavállalói érdekvédelem és érdekképviselet szükséges és erős pillére a két testület. A választások sikeres lebonyolítása érdekében a PADOSZ és a MÉSZ együttműködésre lépett, közös jelölteket állított. Ez mérföldkő a két szervezet életében, hiszen ilyen fontosságú és értékű megállapodást még nem kötöttek. Lőrincz László azt is kiemelte: mindkét szervezet felismerte azt, hogy megváltoztak a körülmények, és azokra új típusú válaszokat kell adniuk.

A PADOSZ és a MÉSZ célul tűzte a kiszámítható munkaviszonyokat, bér- és szociális biztonságot, magas szintű párbeszéd fenntartását a munkaadóval, tulajdonossal és társszervezetekkel. – Célunk a munkavállalókat érintő juttatások szinten tartása illetve további fejlesztése, bővítése – részletezte a PADOSZ elnöke.