Hírek röviden

Forrás: archív fotó olvasónktól, Schell Gergelytől

Megváltozott a Paks-Géderlak között üzemelő komp menetrendje. Eszerint a rév 7-12, illetve 14-16 óráig közlekedik óránként, de igény esetén különjáratot is indítanak. A kompátkeléssel kapcsolatban a hajózási társaság honlapján érdeklődhetnek.

A paksi költők, alkotók kerekasztalának második előadása lesz november 12-én hétfőn 17 óra 30 perckor a Pákolitz István Városi Könyvtárban, írta meg a paks.hu. A vendégek ezúttal Mukli Petra, Horányi György, Komáromi János és Péger József lesznek, a beszélgetést Gálosi János nyugalmazott középiskolai tanár vezeti.

Rónai Gábor fotókiállítása nyílik meg november 5-én 17 órakor a Csengey Dénes Kulturális Központ kiskiállító termében. A györkönyi kötődésű alkotó tárlatát Lengyel János, a Tolnai Népújság főszerkesztője ajánlja a közönség figyelmébe, közreműködnek a Tini Tüsik és Ledneczky Virág.

Idén is lesz adventi kézműves kirakat Pakson. A szervezők várják a kistérség kézműveseinek jelentkezését a programra, amelyet december 2-án rendeznek. A kulturális központ honlapjáról letölthető, vagy ott személyesen átvehető regisztrációs lapot november 19-ig kérik vissza juttatni az intézménybe, ahol a további részletekről is érdeklődhetnek.

Családi napot tart a Diana Sportlövész Klub november 17-én a Paks-Biritópusztai lőtéren. A kispuskás lövészet mellett kolbászkészítésben is összemérhetik tudásukat a meghívott résztvevők. A klub ezzel a rendezvénnyel zárja az évadot.