Nem fél, hogy kifütyülik

Fotó: Paksi Hírnök archív

Szombaton Kecskemétre látogat Tomiszlav Szivics, az MVM Paks NB I-es labdarúgócsapatának vezetője gyakorlatilag hazatér. A lila-fehéreket előbb az első osztályba, majd Magyar Kupa-győzelméig vezette, és most először tapasztalhatja, milyen érzés a széktói stadionban vendégeskedni ellenfélként. Tököli Attila, Bori Gábor és Simon Attila személyében három olyan paksi futballista is van, aki viselte már a KTE szerelését is, ezért a szakember úgy véli, semmilyen meglepetés nem érheti őket a hétvégi összecsapáson. A Kecskeméthez fűződő emlékekről a klub honlapján úgy nyilatkozott, rá és a játékosokra is az vonatkozik, hogy az érzelmeket, a vélt vagy valós sérelmeket az öltözőben kell hagyni, nem befolyásolhatja a teljesítményüket.

Szivics hozzátette, nem tart attól, hogy kifütyülik a széktói stadionban, hiszen sokkal több barátra tett szert ottléte alatt, mint ellenségre. – Úgy vélem, szép időszakot töltöttem Kecskeméten, és történjék bármi szombaton, az emlékeimet senki sem veheti el tőlem – nyilatkozta a vezetőedző a kesport.hu-nak.