Nemzetközi ösztöndíj-lehetőség diákoknak

Az UWC Magyarország meghirdette a 2013-2015-ös tanévekre szóló új ösztöndíjpályázatát, amelyről országos tájékoztató kampány keretében informálja a középiskolákat. November 28-án 13.30-kor a Vak Bottyán Gimnáziumban is látogatást tesz a szervezet, hogy minél több diáknak beszámoljon a pályázati lehetőségekről. Az 1962-ben alapított UWC-hálózat ma 12 iskolát tart fenn világszerte. Magyar diákokat fogadtak már Walesbe, Kanadába, Olaszországba, az Egyesült Államokba, Hong Kongba, Indiába, Norvégiába, Costa Ricára, Szingapúrba és Hollandiába.

Az iskolákba több mint 80 országból érkeznek érettségi előtt álló diákok, hogy két évig együtt tanuljanak angol nyelven a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése jegyében. A diákok két év alatt a Nemzetközi Érettségi (International Baccalaureate, IB, www.ibo.org) programját végzik el, amely globális nevelésére törekszik, így a megszokott tantárgyak teljesítése mellett részt vesznek sportfoglalkozásokon, kreatív tevékenységekben, illetve szociális vagy ökológiai jellegű önkéntes munkában is.

Az iskolák által felajánlott ösztöndíjak többnyire fedezik a tanulás, a szállás és a teljes ellátás költségeit. Azokban az esetekben, ahol az ösztöndíj-felajánlás nem teljes, az UWC Magyarország ezt ösztöndíjalapjából kiegészíti, az ösztöndíjasnak tehát ingyenes a tanulás, a szállás és az ellátás. A pályázatról további információ található a szervezet honlapján.