Stabil a költségvetés, napelemekre pályázna az önkormányzat

Első fordulóban elfogadták a város képviselői a 2013-as költségvetés sarokszámait a február 13-i ülésen. Eszerint mintegy 8,3 milliárd forint lesz az éves főösszeg. Az előterjesztő Hajdú János polgármester volt, javaslatára a szabad felhasználású fejlesztési pénzekről a következő, márciusi ülésén dönt a grémium. A város működése stabil, a költségvetésbe igen jelentős tartalékokat is beállítottak.

Tárgyaltak az ülésen többek között arról is, hogy ismételten kiírják a könyvtárigazgatói
pályázatot, és terítékre került a közterület-felügyelet újbóli létrehozásának kérdése. Ennek kapcsán dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző előzetes tárgyalásokat folytat a rendőrséggel, hisz az együttműködés, a szakmai felügyelet e téren elengedhetetlen. Döntés született arról is, hogy a székely zászlót a nemzeti összetartozás jeleként március 15-e előtt két középületre is kitűzik: a polgármesteri hivatalra és a kulturális központra.

130215_szekely

Az egyéb napirendi pontok között tárgyaltak a képviselők egy EU-s energiatakarékossági
pályázaton való részvételről. A tervek szerint több középületen – a polgármesteri hivatalon,
a kulturális központon, az idősek otthonán, óvodákon, iskolákon – napelemeket helyeznek el. A 366 milliós beruházás önrésze mintegy 64 millió forint lenne, ami becslések szerint 4-5 év alatt megtérülne.