Rendhagyó Pázmán lovag a Tűzvirág előadásában

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

Különös feldolgozással lepte meg közönségét az idei tavaszi gálaesten a Tűzvirág Táncegyüttes. Arany János egy vígballadáját, a Pázmán lovagot dolgozták fel. Mádi Magdolna művészeti vezető, koreográfus azt mondta, Arany Jánost a magyar nyelv egyik legjelesebb művelőjének tartja. Ezzel a balladával pedig egy olyan reneszánsz emberképet mutat fel, ami a mai értékvesztett világban követendő példaként szolgál. A darabnak számos üzenete van, egyebek között az, hogy a hatalommal nem szabad visszaélni, tisztelni kell a szépet, az értéket, a természetest és a természetet.  Nemcsak a téma, hanem a feldolgozás is szokatlan volt, hiszen az előadók, azaz a táncosok némán játszottak, a szöveget Darvas Iván tolmácsolta, ahogy Mádi Magdolna mondta, zseniálisan, hiszen a négy főszereplőt és a narrátort egy személyben keltette életre. Ezekre épültek a színtiszta magyar koreográfiákat felsorakoztató táncjelenetek. Az együttes Pázmán lovag szerepében Ujvári Dávidot láthatták a nézők, feleségét Hirczi Margit formálta meg, Mátyás királyt Bozár László alakította, míg az udvari bolond szerepében Takács Levente táncolt. A táncegyüttes vezetője azt mondta, táncosaira különleges feladatot rótt ennek a vígballadának a megjelenítése, de mindannyian kiválóan teljesítettek. Ujvári Dávid hozzátette, hogy egy „egyszerű” néptánc esetében is muszáj egyfajta előadó képességre szert tenni, megélni a táncot, fejleszteni a mimikai képességeket. Ahogy haladnak előre, és jönnek más típusú, stílusú táncok, úgy tökéletesítik ezeket, így újdonság volt, de nem jelentett megoldhatatlan feladatot számára a Pázmán lovag. Azt is elárulta, hogy természetesen a premier okozta izgalmat mindig átéli saját szerepeivel, fellépéseivel kapcsolatban, de sokkal nagyobb a szorongás a tanítványai miatt, hiszen akkor az is hozzájárul, hogy nem tud segítségükre lenni több évtizedes rutinjával, tudja, hogy magukra vannak utalva a színpadon.

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

Mádi Magdolna Ujvári Dávidot nemcsak mint kiváló előadót, hanem koreográfust is kiemelte. Mint elmondta, egy olyan széki táncot állított színpadra, ami őt lenyűgözte. A „nagyon jó arányú, a megszokottól eltérő hangulatú” széki táncot az első blokkban láthatta a közönség a kettes együttes előadásában. Az első felvonásban hagyományosan magyar táncokat mutatnak be az utánpótlás együttesek. Így volt ez most is annyi különbséggel, hogy a felnőttek is színpadra léptek ebben a blokkban. A kicsik is, nagyok is elvarázsolták a közönséget, csakúgy vendégük, Herencsár Viktória, a Cimbalom Világszövetség elnöke. A 2013-ban Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett cimbalomművész két virtuóz betéttel járult hozzá az est sikeréhez. Az első blokkot záró koreográfia zajos siker aratott: méhkeréki táncot adott elő az együttes a Black Sabbath zenéjére.