Birtokba vették a Cseresznyéskert Erdei Iskolát

Fotó: Babai István
Fotó: Babai István

Szinte észrevétlenül, csendes örömmel és különösebb ceremónia nélkül népesült be nemrégiben a felújított Cseresznyéskert Erdei Iskola. Az épületet rehabilitációjának megkezdése óta elsőként a Deák Ferenc Általános Iskola negyedik osztályos diákjai vehették birtokukba. Az épületbelsőben csupán az emeletes ágyak idézik a régi, tábori hangulatot: a 64 négyzetméterrel kibővített új épületszárny teljesen megújult, korszerű vizesblokkok, modern kiszolgálóhelyiségek, fedett udvari foglalkoztató és különleges madárles vár az ide látogatókra. Ott tartózkodásukkor kilátogattunk a kisdiákokhoz, akik a cseresznyési iskola új termeiről, játszóhelyiségeiről nagy megelégedettséggel, büszkén beszéltek.

Weil Hanna szerint nagyon szépek lettek az új szobák, de az igazi szenzáció számára a magasles, ahonnan körbe lehet kémlelni. Kovács Zorka visszaidézve az évekkel korábbi táborozási emlékeket elmondta, nem csupán az ebédlő lett sokkal szebb, végre az ágyak sem nyikorognak úgy mint a régiek. – Nagyon szép, örömmel vettük birtokba, különösen azok a gyerekek, akik első és második osztály után voltak már itt gyerektáborban és össze tudják hasonlítani az újat a régivel – mondta el Jegesiné Pataki Piroska. A pedagógus elárulta, az egyhetes táborozás annak a jutalma, hogy a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése érdekében meghirdetett műanyagkupak-gyűjtési versenyen az általános iskolások között első helyen végeztek. Mindenkit bevontak, 16 zsák kupakot gyűjtöttek össze a gyerekek szülők, vidéki ismerősök mozgósításával.

Fotó: Babai István
Fotó: Babai István

A tanítónő is kiemelte, egészen más a komfortérzet most, hogy épületen belül található a mosdó és nem kell kimenni, valamint, hogy a világos és tágas épület hamar befűthető. Nagy dolog, hogy Paks mellett van egy ilyen erdei iskola, ami biciklivel vagy még gyalogosan is elérhető közelségben van, és ahol a gyerekek játszva tanulhatnak a környezetről, hangsúlyozta Jegesiné Pataki Piroska. A táborozók rendhagyó környezetismeretóra keretében vizsgálhatták az erdőt és a benne található élőlényeket, bevették a magaslest, számháborúztak és rókára vadásztak, utolsó este pedig tábortűz mellől búcsúztak a víkendtől.