A beszállítóktól is megkövetelik a biztonság iránti elkötelezettséget

Fotó: TelePaks felvétel
Fotó: TelePaks felvétel

Minőségbiztosítás, nyelvtudás nélkül labdába sem rúghatnak a vállalkozások az új paksi blokkok létesítésénél. Meg kell tanulniuk elsajátítani azt a gondolkodásmódot is, amit a nukleáris ágazatban biztonsági kultúrának neveznek. Minderről az évszázad hazai beruházásának nevezett atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos beszállítói tájékoztatósorozat első állomásán, Pakson esett szó. Nagy Sándor, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, nem nukleáriskapacitás-bővítésről, hanem -megtartásról van szó, hiszen a négy paksi blokk 2032-37. között befejezi működését. Hozzátette: fontos, hogy Pakson kezdődött a tájékoztató road show, hiszen itt már most is vannak olyan vállalkozások, amelyek megvetették lábukat a nukleáris területen. A felmérések szerint jelenleg másfél száz cég alkalmas erre a feladatra, ami nem elegendő ahhoz, hogy a kormányzati szándékot, azaz a harminc százalékos hazai részarányt a létesítésben, megvalósítsák. Nagy Sándor kifejtette, hogy az Erőmű Beruházó Zrt. már dolgozik azon a programon, ami tartalmazza a minőségirányítási követelményeket, a biztonsági kultúra kialakításához szükséges feltételeket és minden olyan, a nukleáris biztonsági szabályzattal összefüggő előírást, aminek elsajátítsa feltétele annak, hogy munkát kapjanak. Mint mondta, bármilyen nemzetiségű is lesz az új blokkok szállítója, a munkanyelv az angol lesz, ezért elengedhetetlen a magabiztos nyelvtudás csakúgy mint megbízhatóság, a minőség és a biztonság iránti elkötelezettség. Az országos tájékoztatósorozatot éppen azért indították, hogy pontosan megismertessék a vállalkozásokkal a követelményeket. A beruházás nagyságrendjét jelzi, hogy egy blokk építésén csúcsidőben 4-5 ezer ember dolgozhat. Ez a szám jelentősen nagyobb lehet, ha a két blokk építése időben átfedésben lesz. A most működő blokkok által biztosított kapacitás pótlására két, 1000-1600 MW teljesítményű blokk építésével számolnak. Hogy ez mennyibe fog kerülni, arra az ajánlatok beérkezése után lehet pontos adatot mondta, húzta alá Nagy Sándor hozzátéve, hogy jó ajánlatra számítanak, hiszen minden érdekelt cég szeretne betörni az európai piacra.

Hajdú János, Paks polgármestere a beruházás befogadó településre, térségre gyakorolt hatásáról beszélt miközben emlékeztetett arra, hogy helyben a lakosság 90 százaléka támogatja azt. – A városnak és térségének érdekében áll a beruházás, de az elemzések szerint az országnak is előnyös, ha Pakson valósítják meg, ez kölcsönös egymásrautaltságot eredményez – húzta alá. Azt mondta, hogy a helyi vélemények kikérése nagyban segíti a program sikerét. A beruházáshoz szükséges megfelelő kiszolgálási környezet biztosítása nagy kihívás, amire Paks már részben már felkészült.  A városvezető azt mondta, jelentős beruházásokat végeztek, az alapinfrastruktúra, az oktatás, egészségügy fejlesztésével, az alapszolgáltatások biztonságos és rugalmas szervezeti kereteinek kialakításával elérték azt, hogy a város biztos háttere tud lenni a bővítésnek.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, Jenőfi György azt hangsúlyozta, hogy a bővítés kiemelt beruházás, aminek jelentős gazdaságélénkítő hatásával számolnak.