Ügyvezetők beszélnek sikereikről diákoknak

Sikeres, vezető beosztású előadók, napjaink kiemelkedő informatikai vállalatainak ügyvezetői tartanak előadást középiskolásoknak, hogy saját életpályájukkal mutassanak jövőképet olyan diákok számára, akik érdeklődnek az informatika iránt vagy még bizonytalanok a jövőjük tekintetében. A következő, negyedik állomás a paksi Vak Bottyán Gimnázium lesz, a Ctrl UR Future által indított program keretében november 28-án kerekasztal beszélgetést tartanak az ESZI 103-as kiselőadójában.

Az informatikai cégek vezetői az előadás során beszélnek az IT-ról, mesélnek saját karrierjükről, arról, hogy miért ezt a szakmát választották, illetve miért javasolják ezt az életpályát a fiataloknak. Azt az élményt szeretnék átadni, hogy érdemes tanulni, érdemes az infokommunikációs ágazatot választani, mert számtalan álláslehetőséget, és jó minőségű szakmai karriert hordoz. A szervezők a fórum mellett anyagi támogatást is nyújt a programban részt vevő iskoláknak: az oktatási intézmény bruttó ötszázezer forint egyszeri jutattást kap, melyet tetszőleges célra fordíthat.