Lehetőség mellett felelősség is a város számára az erőműbővítés

Hajdú-J-2
Fotó: Blazsekné Farkas Anikó

– Amikor megjelentek a hírportálokon a moszkvai megállapodásokról szóló hírek, engem – először – nem az öröm érzése töltött el, hanem az aggódó énem kerekedett felül: vajon meg tudunk-e felelni a feladatnak? – reagált Hajdú János polgármester. Paks városa újabb lehetőséget kapott, de egyúttal egy át nem ruházható felelősség is hárul rá, ami tartós, rendkívül összetett és nem minden részletében pontosan tervezhető feladatot jelent a városvezető szerint.

A döntés kapcsán elmondta: hozzászoktunk, hogy Magyarországon szinte minden szakmai kérdést átpolitizálnak vagy politikai témává válnak. Így történik ez ebben a kérdésben, holott korábban – 2009-ben – példás parlamenti egység volt a bővítés előkészítésének engedélyezésére. Az ország energetikai függőségének csökkentése nemzeti kérdés, amiben politikai hovatartozástól függetlenül meg kell egyezni.

A városvezetés lehetőségeihez mérten már elkezdte a felkészülést. 2010-ben Városfejlesztési feladatok az atomerőmű bővítésének előkészítésére címmel tanulmányt készítettek, amelyben a helyzetfeltárás után számba vették az építés és az üzemeltetés időszakában felmerülő városi feladatokat. Az input adatok pontos ismerete nélkül tematikusan, illetve becsült adatokra támaszkodva. A mostani döntés tudatában a városi költségvetés tervezésekor kiemelt szerepet kap az erőmű-beruházás hatása és igényei. A város a bővítéssel kapcsolatos önkormányzati feladatok ütemezésére és koordinálására – az év első felében – munkacsoportot alakít.

– Mindez természetesen csak akkor lesz megfelelően hatékony és eredményes, ha minden, a város szempontjából releváns információ a rendelkezésünkre áll és megfelelő támogatással, erőforrással rendelkezünk – húzta alá Hajdú János. Az erőmű egyre magasabb elvárásokat támasztott a városi közlekedés, az egészségügy, a sportolási és szabadidős tevékenységek iránt. – Ha valakik, akkor az itt élők, az erőműben dolgozók értik leginkább, hogy a kockázat életünk része. Azoknak a fővárosban élőknek is van jelentős kockázata akik „csak” mindennap közlekednek autóval, vonattal, vagy repülővel. De talán legnagyobb kockázat a helytelen, egészségtelen, stresszes életmód – mondta a polgármester. Kiemelte, hogy ez a döntés már nemcsak Paksról és a kistérségről szól. Szavai szerint más lesz ez a beruházás, mint az előző blokkok létesítése. Szerepet kap a távmunka, a helyszínen végzendő munkák esetében pedig lényeges szempont, hogy már nemcsak a környező falvakból lehet gyorsan és kényelmesen munkába járni a várhatóan közel évtizedes építkezésre, hanem a 40-50 km-es régióból is.