Kuriózumként szerepel a császárláb Debrecenben

A császárláb rekonstrukciója. - Fotó: varosimuzeum.hu
A császárláb rekonstrukciója. – Fotó: varosimuzeum.hu

A Megmentett örökség – Kincsek Európa szívéből című régészeti vándorkiállítás bemutatja, hogy a Kárpát-medence népei meghódították a környezetüket, azaz megteremtették saját kultúrájukat – mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár a kiállítás megnyitóján kedden a debreceni Déri Múzeumban. Az elsőként 2012. április 20-án a Parlamentben megnyílt, majd országjáró körútra indult régészeti kiállítás fontos célja, hogy bemutassa: az elmúlt másfél évtized nagyberuházásaihoz kötődő feltárások miképpen gazdagították régészeti örökségünket. A korai neolitikum időszakából való Vénusz-edény és a Debrecenben feltárt, bronzkorból származó, emberi arcot formázó pohár mellett a kiállítás egyik kuriózuma a római dunai limes, vagyis határvédelmi rendszer Dunakömlőd melletti erődjében, Lussoniumban feltárt bronz császárszobor-lábtöredék. Az MTI beszámolójában úgy fogalmaz, a bronz szobrokat többnyire újra felhasználták más tárgyak készítéséhez, ezért egy ekkora részlet igen ritka darabnak számít. Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb római kori leletét még 2009-ben találták meg Lussoniumban.