Berta Alexandra: a paksiak támogatását szeretném viszonozni

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

– Különösen megtisztelő, hogy a paksiak számon tartanak, figyelemmel kísérik pályafutásomat. Hálás vagyok a paksiaknak, minden támogatómnak, akik segítettek eddigi szakmai utamon. Fontosnak tartom, hogy valamilyen módon ezt viszonozni tudjam, ezért is döntöttem úgy, hogy annak ellenére, hogy Budapesten élek és dolgozom, Pakson, a paksi közönségnek fogom először bemutatni az új lemezemet is – nyilatkozta lapunknak az ifjú előadóművész fellépése előtt. A Lelkem a lelkeddel című CD lemezbemutató koncertjét február 1-jén tartották a Csengey Dénes Kulturális Központban. Alexandra első korongja után hét évvel készítette el második lemezét.