Kisváros nagyvárosi lehetőségekkel

Fotó: Babai István
Fotó: Babai István

Tanítóként kezdte pályafutását Csapó Ágnes, az önkormányzat városmarketing-referense. Sokan ma is pedagógusként ismerik, ami hallatlanul jó érzés számára. – Még most is a szívem csücske – mondja eredeti hivatásáról. A két dolgot egyébként nem tartja egymástól távolinak, most is vannak olyan feladatok, ahol az ismereteit kamatoztathatja, mert egy pedagógusnak is fontos eszköze a kommunikáció.
Pályát valójában kényszerűségből váltott, amikor nem kapott inspiráló feladatot, és úgy érezte, lépnie kell. Elment a Budapesti Kommunikációs Főiskolára, ahol üzleti kommunikációt tanult. Városmarketingről itt hallott először. Már akkor nagyon érdekesnek találta, így nem csoda, hogy a gödöllői Szent István Egyetem gazdálkodás szakán, ahol marketing szakirányon szerzett diplomát, már a figyelme középpontjában volt ez a téma.

– Akkor már tudatosan próbáltam a tanultakat lefordítani Paksra, készültem arra, hogy mit lehet kamatoztatni a városomban abból, amit megtanultam.
Mint fogalmazott, 2011-ben nagy lehetőség nyílt meg előtte, amikor elkészíthette a városmarketing-koncepciót, ami egy széles körben egyeztetett városi alapdokumentum. Ehhez volt megfelelő közeg és fogadókészség. Most pedig van egy csapat a végrehajtására Tell Edit alpolgármester vezetésével. Mint Ágnes elmondta, ez a koncepció több mint a hasonló tanulmányok, mert nemcsak a szakirodalomra szorítkozik, hanem szinte kézikönyv-részletességgel fogalmazza meg a feladatokat, az ahhoz szükséges szereplőket, erőforrásokat. A cél, hogy a várost „pozicionálják”, és az annak megfelelő kommunikációt markáns arculati megjelenítéssel felépítsék. S hogy miként pozicionálták a várost? Csapó Ágnes szerint, ha ma valaki azt mondja, Paks, mindenki az atomerőműre gondol. Persze az atomerőmű ad egy biztonságot, magas életminőséget, de ez a közel húszezres város sokkal többet tud. Mint vázolta, különböző üzenetekre bontották ezt a sokszínűséget. Így születtek meg a „Paks, a kultúra mecénása”, a „tiszta és egészséges”, a „sportos” város üzenetek, arra alapozva, hogy ápoltak a közterületek, 60 hektárnyi a zöldfelület, gyönyörű Duna-part van itt, modern rendelő, amely mellett hamarosan átadják a gyógyászati központot, világ- és Európa-bajnok sportolók, gazdag kulturális kínálat – sorolja. – Elfogultság nélkül mondom, hogy ez egy kisváros nagyvárosi lehetőségekkel – összegzi. Szemmel láthatóan élvezi a munkáját, amit szóban meg is erősít. Azt mondja, jó helyzetben van, hiszen, amit el kell adnia, igazán jó portéka.

Az iskola, majd a magánszféra után, a hivatali közeg sem okoz számára problémát, hiszen munkája nem klasszikus, íróasztalhoz kötött irodai feladat, hanem sokrétű, mindig más. A koncepció megvalósítása egy szisztematikus munka azzal együtt, hogy amit megalkottak, nem kőbe vésett dolog. Függ a gazdasági, politikai helyzettől, a döntéshozók szándékától. Ágnes ebben a tekintetben is szerencsésnek érzi magát, hiszen érzi a fogadókészséget a városvezetés részéről. A kitartó munka mellé ugyanis elengedhetetlen, hogy legyenek olyan emberek, akik egyetértenek azzal, hogy erre érdemes áldozni, még ha a hozadéka csupán hosszú távon érezhető. Cél, hogy eljussanak az üzenetek az emberekhez, tudják meg, hogy Paks több mint atomváros. Ezt az üzenetet nemcsak a külvilágnak szeretnék tolmácsolni, hanem a helyben élőknek is, hogy bennük is erősítsék a kötődést, azaz ennek a munkának közösségépítő szerepe is van. A napi feladatokat illetően a közeljövőben nem készül „nagy durranásra” a városmarketing-referens, az ütemezett feladatokat végzi, az iskolai beiratkozást segítő kézikönyvön dolgozik, illetve előkészíti, szervezi a március 15-i városi rendezvényt.
Szabadidejében – ha teheti – sportol, jógázik, konditerembe jár, angoltudását igyekszik elmélyíteni. A nyelvtanulást, más kultúrák megismerését nagyon fontosnak tartja, gyerekeinél is szorgalmazza. – Nagyon sok minden érdekel. Nálunk ez családi vonás – árulja el.