Nem falaknak, a közönségnek dolgozik

A szobrászat nem könnyű, különleges műfaját választotta Gaál Tamás. Összeköt és ráolvaszt, vékonyít és vastagít, egyaránt hajlít és alakít követ és fémet. Hol elvesz, hol hozzáad a kompozícióhoz valamit, míg hosszas vésés és hegesztés után a keze nyomát őrző köztéri szobor születik. A város képviselő-testülete márciusi ülésén döntött úgy, hogy a város emlékművet állít a nemzeti összetartozás napjára, ennek elkészítésével bízták meg a Munkácsy Mihály-díjas szobrászművészt. Az általa tervezett köztéri alkotás a magyarság és Magyarország történelmi évfordulóinak állít emléket oly módon, hogy az több szempontból is alkalmas legyen megemlékezések lebonyolítására. – A tematikát elsősorban a trianoni események határozzák meg, de tekintettel arra, hogy a szobor több eseményhez is kapcsolható, olyan szimbolikát és formálást alkalmaztam, ami tágabb értelmezést feltételez – magyarázta Gaál Tamás a budapesti műtermében jártunkkor.

Az asztalt megformázó szobor szimbolikusan utalhat oltárra vagy olyan helyre, amely köré közösségek gyűlnek, de funkcionálisan ténylegesen is használható. A drapériaelemhez is társíthatunk több asszociációs lehetőséget, terítőt, ruhadarabot, attól függ, szemlélője mire fogékony, mit indít meg benne, tette hozzá a művész, aki elsősorban a sablonos, sztereotip megközelítéstől kívánt tartózkodni. Az emlékmű anyaga, a süttői mészkő beszerzése már zajlik, a vázlatok alapján elkészült a modell méretarányos makettje. A plasztika több hónapig készül majd, míg végső helyén, a Duna-korzón rakják össze elemeit. – A sétány rendkívül jó helyszín, meghitt, van intimitása és közösségi jellegű tér is, mivel rendezvényekre használják, így az alkotás nem szigetelődik el közönségétől – hangsúlyozta Gaál Tamás. A szobrászművész szerint éppen ez a szép választott hivatásában. Nem csupán zárt galériák falainak alkot, hanem közterekre, ahol a szobor hozzátartozhat az emberek életteréhez, mindennapjaihoz. Pakson több alkotás, a Deák-portré és az 1956-os emlékmű is a keze munkáját dicséri. Azokat a bronz kisplasztikákat, amelyek műtermében tett látogatásunkkor már tárolóhelyükön pihentek, éppen egy hete várták a Képzőművészeti Egyetem kiállításán a közönséget. – Manapság kevesen mennek szobrásznak, hiszen nem könnyű megélhetést ígérő hivatás ez – mondja több mint húszéves oktatói múlttal. A Pécsi Tudományegyetem tanára azt vallja, a diákokat elsősorban a gondolkodásra kell rávezetni, hogy személyiségükből hogyan merítsenek. Nem könnyű ez, hiszen a család támogatása is kell, amely ma a művészélettel szemben inkább az objektívebb elképzeléseket részesíti előnyben. Gaál Tamás esetében egyértelmű volt, hogy ezt az utat választja. Már általános iskolásként mintázott szobrokat, ezért világos volt, hogy milyen területen tanul tovább. A főiskola utolsó évében, első felkérésekor felfigyeltek rá és azóta, ’88 óta alkot töretlenül.