Közép-Európa meghatározó vállalata lett az MVM Csoport

Fotó: mvm.hu
Fotó: mvm.hu

Eredményes évet zárt, rekord árbevételt ért el az MVM Csoport, amely a Nemzeti Energiastratégia támogatása és a rezsicsökkentések mellett több, a hazai energia-ellátásbiztonságot erősítő tranzakciót is végrehajtott. A tulajdonosok jóváhagyták a társaságcsoport éves beszámolóját, illetve a 2014-es év üzletpolitikai célkitűzéseit – olvasható az mvm.hu oldalon.

​Az MVM 2013 elején a folyamatok átláthatóságának javítása és a költségek optimalizálása érdekében átalakította a vállalatirányítási rendszerét. Az előző évinél több mint 150 milliárd forinttal magasabb, 922 milliárd forintos árbevétele mellett 106 milliárdos EBITDA-t, adózás és amortizáció előtti profitot realizált, illetve 22 milliárd forintos mérleg szerinti eredménnyel zárt 2013-ban az MVM Csoport. A közgyűlés döntése értelmében az MVM Zrt. részvényenként 300 forint, összesen 10,174 milliárd forint osztalékot fizet. Az adózott eredmény fennmaradó része eredménytartalékba kerül, azt az MVM Zrt. a tervezett fejlesztések finanszírozására fordíthatja.

Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, küldetésüknek tekintik a Nemzeti Energiastratégiával összhangban álló energiapolitikai célok megvalósítását, illetve további gazdaságpolitikai célok támogatását, különös tekintettel a hazai energiarendszer stabilitásának megőrzésére és kapacitásának fenntartására. – Ezzel az MVM Csoport célja az ellátásbiztonság növelése és az energiafüggőség csökkentése, a nemzeti vagyonelemek gyarapítása az energetikában, az energiatermelés és -szolgáltatás fenntartható fejlesztése, valamint a további növekedés a hitelképesség megőrzése mellett – hangsúlyozta.

A közlemény kitér arra is, hogy az MVM Csoport stabil működésével évek óta mindent megtesz azért, hogy folyamatosan a lehető legkedvezőbb áron termeljen, tároljon és értékesítsen villamos energiát és földgázt, ezzel szavatolja Magyarország energiabiztonságát és a megfizethető energiaárakat. A társaságcsoport eredményes működésével kiemelkedő költségvetési befizető, különböző adónemekben tavaly több mint 145 milliárd forinttal, az elmúlt négy év során összesen több mint 520 milliárd forinttal járult hozzá az államháztartáshoz. A cégcsoport fél évszázados fennállása alatt az elmúlt négy évben realizálta a legjobb termelési és értékesítési eredményeit, ezzel a legnagyobb nemzeti tulajdonú társaságcsoport Közép-Európa egyik meghatározó vállalatává vált.

Tagvállalatai közül az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. európai szinten is kiemelkedően biztonságos üzemelés mellett 15 370 GWh termelési eredményt ért el. Az idei év legfontosabb feladata a 2. blokk üzemidő-hosszabbításához szükséges engedélyek megszerzése lesz. A 2013-ban az E.ON-tól megvásárolt Magyar Földgáztároló Zrt. és Magyar Földgázkereskedő Zrt. immáron nemzeti tulajdonban szavatolja Magyarország biztonságos földgázellátását. A két új társaság jelentős mértékben járult hozzá az MVM Csoport árbevételének növekedéséhez.