Komp és kisvasút is indul a szezonnyitón

Fotó: Paksi Hírnök archív
Fotó: Paksi Hírnök archív

A szezonnyitó fesztivál alkalmával ismét kisvonat közlekedik a városban május 17-én. A jármű 9 órakor indul városnéző túrára a Kishegyi út és az Építők útja találkozásától és az Újtemplom utca felújítása miatt ezúttal a Kishegyi út felé veszi az irányt – a nosztalgiautazás ára 200 forint. Aki ritkán száll kompra, annak itt az alkalom feleleveníteni az élményt, reggel vízi járműre is szállhat, amiről 9.30-kor koszorúzza meg a Dunát Hajdú János polgármester. A kompkikötőnél 9.15-kor lesz gyülekező szombaton.

A családi napi rendezvény miatt május 17-én 8 és 21 óra között forgalmi rend-változásra is kell számítani. A 6-os számú főútvonalon rendőri biztosítás mellett félpályás útlezárás lesz a 108-as és a 108,5-es kilométerszelvény között az Erzsébet Nagy Szálloda mögötti kihajtótól a paksi leágazásig. A Budapest irányából érkező forgalmat a rendőrök a városba terelik, ahol a Deák Ferenc utca – Szent István tér – Dózsa György út – Táncsics Mihály utca útvonalon lehet újra elérni a főútvonalat. A Szekszárd irányából érkezők a kérdéses útszakaszon sebességkorlátozás mellett használhatják a saját forgalmi sávjukat.

A Deák Ferenc utca, a Szentháromság tér és a 6-os számú főútvonalra kivezető kereszteződés között szakaszon szintén félpályás útlezárás lesz, itt a polgárőrség irányítja majd a váltakozó irányú forgalmat (a Bezerédj iskola alsó tagozata és a volt szovjet hősi emlékmű közötti szakaszon). A rendezvény miatt teljesen lezárják a Szentháromság tér – Deák Ferenc utca és 6-os számú főútvonal közötti szakaszt, ide csak az Erzsébet Nagy Szálloda vendégei hajthatnak be. Az említett időszakban ezen az útvonalon a 6-os számú főútvonalra kiközlekedni nem lehet.