Ferenc József is meglátogatta a paksi múzeum standját

Fotó: Paksi Városi Múzeum

Ismét nagy siker övezte a Paksi Városi Múzeum bemutatkozását Budapesten, a Múzeumok Majálisán. A tavalyihoz hasonlóan idén is kreatív ötlettel állt elő az intézmény, amelynek így sikerült magára vonnia az érdeklődők figyelmét. – Még maga Ferenc József is tiszteletét tette náluk – derült ki a múzeumigazgató, dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna beszámolójából.

A Nemzeti Múzeum felhívása szerint a 19-es és 20-as számot kellett megjeleníteniük a bemutatkozó múzeumoknak. A paksi intézmény „ a 19. századi kúriában működő 20 éves múzeum” gondolat köré építette fel programját, megjelenését. A római kor mellett a Deák-kort idézték meg. Utóbbit képviselte a Ring István által készített verkli, ami nagy közönségsikert aratott. Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna elmondta, hogy, egy Ferenc József-interpretátor, egy walesi születésű brit színész volt a Múzeumok Majálisának kiemelt vendége. Neki, a közönséghez hasonlóan különösen tetszett a paksiak verklije, így hosszan időzött szárnysegédjével együtt a standjukon. A verklit, ami a császárláb bemutatására is szolgált, a paksiak június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján láthatják majd. Erre I. világháborús tematikával készülnek, de arról is megemlékeznek, hogy a Paksi Városi Múzeum idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját.

A Múzeumok Majálisára visszatérve dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna elmondta, hogy mivel tavalyi tapasztalataik azt mutatták, hogy sok a külföldi vendég, a magyar nyelvűek mellett angol és német nyelvű szórólapokat, bemutató anyagokat is vittek a múzeumról, Lussoniumról és a császárlábról.