A mértékletesség a hosszú élet titka

Fotó: Szaffenauer Ferenc
Fotó: Szaffenauer Ferenc

Mértékletesség – ez a hosszú élet titka Balogh Miklós szerint, aki a napokban töltötte be kilencvenedik életévét. A jeles alkalomból Hajdú János polgármester és Tell Edit alpolgármester köszöntötte Bástya utcai otthonában. Az ünnepelt Becskén töltötte gyermekéveit, majd Debrecenben tanult. A háború és a több mint három évig tartó orosz hadifogság mély nyomokat hagyott a lelkében, de ahogy mondani szokás, az élet ment tovább.

Egész szakmai pályafutása a mezőgazdaság területéhez köti, több gépállomáson dolgozott, illetve az ötvenes évek első felében, majd 1968-tól a szakminisztériumban, onnan vonult nyugállományba 1984-ben. Házasságából egy lánygyermek született, aki Paksra ment férjhez. Egyszer az iskolapadba is visszaült, 1961-ben államvizsgázott, érettségijéhez hasonlóan jeles eredménnyel, Gödöllőn. Ekkor már régóta Budapesten élt feleségével, Szabados Gabriellával, aki 2000-ben hunyt el, majd hét évvel később egyetlen gyermekük, Zsuzsanna is örökre eltávozott. A család úgy látta jónak, ha Miklós bácsi a közelükben van, így 2008-ban Paksra költözött. Egyik unokájával, Keller Jánossal lakik, de veje és másik két unokája, Anna és Zoltán is szerető gondoskodással veszi körül. Határtalan öröm számára három dédunokája: Milán, Zsófia és Vince. Mint mondja, Paksra költözve még sétálgatott az utcán, elment az üzletekbe, de mára sajnos nagyon könnyen elesik. Egészségi állapota azt sem engedi már, hogy tegyen-vegyen a ház körül, így aztán napjait pihenéssel tölti, sokat alszik, televíziót néz, és szeret kimenni az udvarra. Miklós bácsi azt mondja, hogy szerinte a hosszú élet titka a mértékletesség. Ő mindig mértéket tartott evésben, ivásban, soha nem volt semmilyen káros szenvedélye, és bár voltak nehéz idők, soha nem elégedetlenkedett.