A választási bizottsághoz fordulnak a tévés vitafórum kapcsán

Fotó: Kövi Gergő
Fotó: Kövi Gergő

A Helyi Választási Bizottsághoz fordult a Jobbik Magyarországért Mozgalom a TelePaks Kistérségi Televízióban tartott képviselői vitafórummal kapcsolatban. Horváth Zoltán, a párt helyi szervezetének elnöke abban kérte a grémium állásfoglalását, hogy beolvasható-e a Fidesz közleménye a TelePaks csatornáján élőben sugárzott választási műsorokban. Korábban megírtuk: a Fidesz bejelentette, hogy nem vesz részt a képviselő- és polgármester-jelölti vitákon, helyette egy sajtóközlemény beolvasását kérte.

A TelePaks Kistérségi Televízióhoz is eljuttatott beadvány azt sérelmezi, hogy az öt jelölőszervezet által elfogadott, írásban lefektetett megállapodás szerint az adásban csak a jelölt vehet részt és csak tartalmi vitára van lehetőség, és az általa elmondottak szerepelhetnek az adásban. Ezt a Jobbik véleménye szerint a sajtóközlemény beolvastatásával a Fidesz semmibe vette és megsértette a közösen kialakított szabályokat. A vizsgálat lezárásáig Horváth Zoltán kérte a közlemény beolvasásának felfüggesztését.

Kovács Tibor, a TelePaksot működtető kft. ügyvezetője elmondta: tiszteletben tartja a kérést és a helyi választási bizottság döntését.