Választási kitekintő

Fotó: Kövi Gergő
Fotó: Kövi Gergő

A tízezernél nagyobb lélekszámú települések választási eredményeit elemezve készített összesítést a 13keruleti-hirhatar.hu Ez alapján felállították a legtámogatottabb polgármesterek rangsorát. Az élen Gémesi György áll, második Süli János, harmadik a XIII. kerület polgármestere dr. Tóth József. Mindez a számok tükrében: dr. Gémesi György (GLP) 78,58% , Süli János (NP) 77,79% dr. Tóth József (MSZP) 69,86%.

Érdekesség, hogy „paksi” polgármestere lett Siófoknak is. A független jelöltként mandátumot szerzett új városvezető, dr. Lengyel Róbert 1994-től 2006-ig Pakson élt és dolgozott az azóta a TEK-be integrált különleges alakulatnál, a paksi Neutron Kommandónál, amelynek több mint hét évig a parancsnoka volt. Dr. Lengyel Róbert 5982, míg húsz éve regnáló ellenfele 3374 szavazatot kapott.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a települések 77 százalékában, 2448 településen választottak független polgármestert vasárnap. Voltak igen aktív települések, például a Győr-Moson-Sopron megyei Gyalóka, ahol a 62 választópolgárból 61 volt szavazni, Tolnabarakony 60 választásra jogosultjából 59 szavazott, Bödeházán 41-ből 40.

Pakson a Fidesz a szavazatok újraszámlálást kérte a 2-es számú egyéni választókörzetben, ahol igen szoros eredmény született – tájékoztatta a Paksi Hírnököt a helyi választási iroda vezetője, dr. Blazsek Balázs. A választási bizottság még ma eljár a jogorvoslati kérelem ügyében. A körzetben legtöbb szavazatot – 495 voksot – Magyarné Nagy Edina Mária, a Néppárt jelöltje nyert, Ulbert Sándorra, a Fidesz jelöltjére 483 szavazat érkezett, azaz csupán tizenkettővel kevesebb. Ebben a körzetben indult még a Váci Györgyné (Jobbik, 126 szavazat), Horányi György (DK-MSZP, 117 szavazat) és Ujszászy József (Paksi LE, 77 szavazat).

Néhány Paks környéki település polgármesteri székének sorsáról is csupán néhány szavazat döntött. Gerjenben Máté Dénes eddigi vezető Romhányi Károly független jelöltnek adja át a helyét. Kettejük között a különbség csupán 14 szavazat volt.
A jelöltek száma miatt rekorderek között számon tartott Nagydorogon 11 voks billentette a mérleg nyelvét Kovács György független jelölt felé, második helyen Borbélyné Töttösi Ágnes végzett, a másik öt jelölt jóval kevesebb támogatót tudott felsorakoztatni.
Huszonkilenc év után lesz új vezetője Bölcskének. Érdekesség, hogy a nyertes, Baranya István független jelölt éppen ennyi idős. Kiss József, aki előbb tanácselnökként, majd polgármesterként állt a falu élén, hat választás után veszítette el a lakosság bizalmát, ezúttal 445-en szavaztak rá, ellenfelére viszont 619-en.

Új polgármestere van a térségben még Pusztahencsének Iker Ibolya személyében, Lengyel Jánosné három ciklus letöltése után döntött úgy, hogy már nem méreti meg magát polgármesterjelöltként.

Változás történt a TEIT elnökét delegáló Kalocsa élén is. A függetlenként induló dr. Bálint József Miklós a szavazatok 57,83%-át kapta, míg a korábbi Fideszes városvezető, Török Ferenc a 42,17%-ot.