Templom, művelődési ház és köztér is megújul az alapítvány támogatásával

Fotó: Molnár Gyula
Fotó: Molnár Gyula

Az alapítása óta eltelt négyéves ciklus zárásaként tizenkilenc igénylőnek összesen 216 millió forintot ítélt oda a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány. A Sárszentlőrincen tartott ülésen a kuratórium – támaszkodva a szakértők véleményére – úgy döntött, hogy ezúttal az igénylőknek nem teljes, hanem csökkentett összeget folyósít figyelembe véve azt is, hogy ezzel ne lehetetlenüljenek el a tervezett beruházások. A beérkező 32 pályázatból így kaphatott 19 támogatást. Az igény ugyanis majdnem kétszerese volt a rendelkezésre álló keretnek, közel 400 millió forint értékű kérelem futott be az idei második fordulóban az erőmű alapítványához. A kuratórium döntése nyomán a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye az Érseki Főszékesegyház, Szedres önkormányzata a katolikus templom, míg Uszód önkormányzata a református templom felújításához kap anyagi segítséget. A nyertesek sorában van Dunaföldvár, ahol a Hősök terét újítják fel, Györköny, ahol kistraktort és hozzá munkagépeket szereznek be, Madocsa, ahol folytatják a művelődési ház felújítását. Az alapítvány a paksi, a kalocsai kistérség, valamint a szekszárdi kistérség északi részének negyvenegy települése számára biztosít pályázati lehetőséget. Ez 155 ezer embert érint. A paksi atomerőmű 2011-ben az alapítvány létrehozásakor arra vállalt kötelezettséget, hogy négy év alatt kétmilliárd, azaz évi 500 millió forintot juttat az alapítványnak térségfejlesztésre. A ciklus végén Hamvas István, a kuratórium elnöke, az atomerőmű vezérigazgatója sikeresnek értékelte az eltelt időszakot, hiszen minden támogatásra fordított forintot meghatszoroztak, az eddig nyújtott támogatással, aminek nagy része önerőként szolgált, 11 milliárd forint fejlesztést generáltak a térségben az életminőség növelését, a munkahelyteremtést szem előtt tartva. Hamvas István szavai szerint, ezt a sikeres tevékenységet folytatni kell, de erről még nem született döntés.