Rendkívüli ülésen tájékozódtak a TEIT-települések polgármesterei

Kalocsán tartott rendkívüli ülésükön tekintették át a TEIT-tagok a társulás pénzügyi helyzetét, tisztázták az elszámolásokkal kapcsolatos tudnivalókat, határidőket. Erre Bálint József elnök szavai szerint azért volt szükség, mert több új polgármester is van, akik még nem ismerik a rendszert. Az ülésen a Társadalmi Ellenőrző Információs és Területfejlesztési Társulás két együttműködő partnere, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., valamint a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Nonprofit Kft. képviselői adtak tájékoztatást a szerződésben foglalt feladatokról és az elszámolás rendjéről.

Honti Gabriella, az RHK Kft. kommunikációs vezetője rámutatott, hogy a települések a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal állnak szerződésben, a forrást a kommunikációs és egyéb tevékenységre a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap biztosítja, az RHK Kft. pedig közreműködőként vesz részt ebben az együttműködésben. Lovas Szilvia térségi szakértő emlékeztetett rá, hogy miként az atomtörvény is rögzíti, a települések legfontosabb feladata a kommunikáció és az ellenőrzés esetükben a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója kapcsán, de a forrásokat településfejlesztésre és működésre is fel lehet használni. Erről évente beszámolót kell készíteni. Honti Gabriella azt mondta, szeretnék, ha a TEIT kommunikációjában idén tapasztalt fejlődés folytatódna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-t képviselő Kováts Balázs emlékeztetett rá, hogy 2008 végén tízéves keretmegállapodást kötött az atomerőmű a TEIT-tel a hosszú távú, szabályozott keretek között zajló munka érdekében. Ezt a megállapodást 2013-ban áttekintették, aktualizálták, így mind a támogatási, mind az együttműködési szerződés 2018. december végéig érvényben van. Kováts Balázs beszélt arról, hogy minden év márciusáig el kell juttatniuk a tagtelepüléseknek az atomerőműhöz az éves tervüket, amelynek megvalósításáról zárójelentést kell készíteniük. Az együttműködési megállapodás keretében elvégzett feladatokról negyedévente kell beszámolót készíteni tagtelepülésenként és a társulás egészét illetően.

A TEIT ezt követően kijelölte azokat a településeket, amelyet a korábban megválasztott ellenőrző bizottságba civil tagokat delegálhatnak. Erre Ordas, Dunaszentbenedek, Foktő, Fadd, Gerjen, Dunaszentgyörgy településeinek lesz lehetősége. Az ellenőrző bizottságot Fülöp János, Fadd polgármestere vezeti, tagjai: Vargyas Mihály Dunaszentbenedek, illetve Katona György, Géderlak polgármestere.