Folytatja európai körútját a császárláb

Folytatja világjáró útját a Paksi Városi Múzeum egyik legértékesebb régészeti lelete, a – szakmai körökben – világhírnévre szert tett római kori császárszobor töredék, a császár láb. Amint azt dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna, az intézmény igazgatója elmondta a Fortuna Rádiónak, Bonn után Aalenben állították ki a leletet, de már hollandiai útjának előkészítése is zajlik, miközben 2016-ra már a németországi Trierből is jelezték, hogy szeretnék kiállítani egy tárlat keretében, ahol csak világhírű leleteket mutatnak majd be. A szobortöredéket 2009-ben Lussonium, a dunakömlődi Sánchegy valamikori katonai táborának feltárása során találták. Költséges természettudományos vizsgálatát és anyagelemzését a bonni Landesmuzeum vállalta.

A lelet egyedisége abban rejlik, hogy ilyen méretű bronz szobortöredék igen ritkán kerül elő, mert a bronzszobrokat vagy már a római korban, vagy a későbbi időkben beolvasztották. Másrészt nem véletlenszerűen előkerült műtárgy, hanem szakszerű régészeti ásatás során került a felszínre. A császárláb híre a régészeti feltárás óta bejárta egész Európát, most azonban többezres nagyközönség ismerheti meg a leletet és Paks nevét annak köszönhetően, hogy idén márciustól két évig egy nagy nemzetközi kiállítás-turnén vesz részt a különleges kiállításdarab.