Fiola Felcsútra megy

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Fiola Attila januárban már a Puskás Akadémiánál kezdi meg a felkészülését. Az MVM-Paks válogatott védője a Nemzeti Sportnak adott korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy a felcsúti együttes megkereste és szívesen látná a soraiban, majd Haraszti Zsolt, a Fehérvári útiak ügyvezetője erősítette  meg a PAFC érdeklődését, és kijelentette, a futballista tárgyalhat a kérővel. A két klub már megállapodott Fiola átigazolásának ügyében, aki a személyes feltételekben is egyezségre jutott a felcsúti együttessel, így januárban már a Puskás Akadémiánál jelentkezik edzésre.

Mindeközben az ASE kosárcsapatának egykori irányítója, Roberson is távozott Paksról, akire rögtön lecsapott tavalyi csapata, és visszatért Svédországba.