Príma környezetben zajlik a felkészülés

Január tizenkettedikén megkezdi a téli felkészülést az MVM-Paks futballcsapata, amivel az előttük álló tizennégy bajnoki mérkőzésre készülnek fel. A zöld-fehéreknek és a Nyíregyházának egyel több mérkőzése lesz, mint a többieknek, hiszen a tizenhetedik fordulóra kiírt találkozó elmaradt. Ezt február huszonegyedikén, szombaton tizenöt órakor pótolják. Addig több felkészülési mérkőzést is játszanak és az előzetes tervek szerint edzőtáborba is utaznak. Az úti cél ismét Belek lesz, a Blikk azt is megtudta, hogy az Arcadia Hotelben száll majd meg Csertői Aurél együttese. A teol.hu szerint Belek és az Arcadia Hotel egyébként az egyik kedvelt célpontja a magyar futballkluboknak, a paksiakhoz hasonlóan itt hangolódik rá a bajnoki folytatásra a címvédő DVSC-TEVA, az MTK és az újonc Nyíregyháza is többek között. A teol azt írja, Belekben minden adott ahhoz, hogy csak a futballra kelljen koncentrálniuk a játékosoknak. A hotelek remekül felszerelt edzőpályákkal rendelkeznek, szinte alig kell utazniuk a csapatoknak, ráadásul ebben az időszakban jó pár környékbeli országból készülnek itt klubok, szerbek, horvátok, románok, bolgárok, oroszok egyaránt felbukkannak errefelé, azaz edzőpartnereket is könnyű keresni.

További hír a klub háza tájáról, hogy a Pakssal szerződést bontó korábbi válogatott labdarúgó, Horváth Gábor befejezte aktív játékos-pályafutását. A védő még nem tudja, mit kezd az életével, lehet, hogy a Videoton alkalmazásában folytatja, de a civil munkáktól sem hátrál meg. A nemzetisport.hu vele készített telefonos interjúját ide kattintva hallgathatja meg.