Hivatalos: Fiola Attila Felcsúton folytatja

Elköszönt a válogatott védő, így immár hivatalos, hogy Fiola Attila Felcsúton folytatja. Az NB I-ben szereplő Paksi FC labdarúgócsapata hivatalos honlapján közölte: véglegesítették a játékos átigazolását, aki már a téli felkészülését is Felcsúton kezdte meg. – Fájó a búcsú, mert úgy érzem, hogy nem csak én szerettem meg mindenkit ennél a klubnál, hanem engem is megszerettek a szurkolók. Mégis úgy éreztem, hogy elérkezett az idő a váltásra, szükségem van új impulzusokra. Többen is megkerestek, de a Puskás Akadémia volt az, ahonnan igazán komolyan érdeklődtek, ezért választottam őket – nyilatkozta Fiola a klub honlapján. A védő ősszel a válogatottban is szerepet kapott, a Feröer-szigetek és a Finnország elleni Eb-selejtezőn, valamint az oroszok elleni barátságos meccsen is pályára lépett.